A lehetőségek korlátlanok, ha London utcáin tör ránk az éhség. Persze, az otthon is bejáratott márkák (Meki, Burger King, Subway, KFC) minden utcasarkon képviseltetik magukat. Az árak teljes mértékben az otthoniakat tükrözik: egy hamburger 89p-ért, míg egy kulturáltabb Subway-es szendvics £ 2-ért tehető magunkévá. Még a gyorséttermeknél is sokkal több azonban a török, görög, kínai, japán, arab büfé és étterem. Egy belvárosi utcán végigsétálva nincs az a kulináris élmény, amit ne kaphatnánk meg úgy öt font értékben.
A tradicionális angol kaját inkább hanyagoljuk: még az olajban tocsogó mekis sültkrumplira is rányomja a bélyegét, hogy itt úgyszólván nem használnak fűszereket, ezért is örvend a keleti konyha akkora népszerűségnek. Ötórai tea? Inkább felejtsük el. Ami állítólag ehető, az az english breakfast (tojás, bab, kolbász, pirítós), illetve a minden hagyományos pubot bebüdösítő fish and chips. Utóbbiakat személyesen még nem csekkoltuk le, csak a lakótársainknál mentek át az ízpróbán, jelessel.
De mi a teendő, ha se kedvünk, se keretünk 5 fontot kiadni egy étkezésre? Némi odafigyeléssel ez fedezheti egész napi betevőnket. Londonban számos élelmiszeráruház-lánc áll a rendelkezésünkre. Az általunk ismert nagybevásárlóközpont Tesco mellett itt minden sarokra jut egy a kistesójából, a vegyesbolt méretű Tesco Expressből. Sok jó nem mondható el róla: közepes árak, közepes kínálat. Az Icelandnél mégis jobb választás: ez a lánc az elfoglalt anyukák kedvenceként hirdeti magát, és válogatott mirelit ételeket kínál. Papírt rágni ízletesebb is, táplálóbb is ezeknél az egyfontos „sajttortáknál” és „lasagnáknál”, legfeljebb tűzoltásnak teszi meg. A britek egyébként sem szeretnek főzni, szinte nincs is olyan étel, ami ne lenne megtalálható percek alatt összerottyantható változatban.
Személyes kedvencünk a Sainsbury’s, ami megéri tőlünk a laza sétát. „Try something new today”-így szól a szlogen, és igaz ami igaz: itt minden van, ami szem-száj ingere. Végtelennek tűnő felhozatal a müzlitől a darálthúsig, olcsóbb és minőségibb változatban egyaránt. De még a mi pénztárcákra szabott, költséghatékony kaják sem csak rághatóak; némelyik kifejezetten finom.
A konkurens Morrisonst is szeretjük, mivel a két lánc kínálata egyáltalán nem fedi egymást. Nagy népszerűséggel bírnak az „ötöt fizetsz, hatot kapsz, ennyit és ennyit megtakarítasz” típusú akciók, fel sem fogom, otthon hogy nem terjedt ez el ennyire. Így aztán egy finom reggeli, egy tápláló főétel és egy laza vacsi mindig kijön öt fontból. Olykor átlépjük a keretet, ekkor viszont több napig fogyasztható dolgokat veszünk. Ha forintban számolnánk, gyakorlatilag a magyar árakat kapnánk, a fizetés azonban még mindig jóval magasabb. Egyszóval: most jól eloszlattuk azt a hiedelmet, hogy London a világ legdrágább fővárosa. Már ami a kaját illeti.
