2010. augusztus 22., vasárnap

Beauty knows no pain #1: The sensational nose clip

Some believe French have the perfect nose

Our new series will try to present some of the new inventions in beauty industry and also attempts to find out if they are worthy or not. We all know how important looks are in this day and age, and the extreme lengths some females can go to appear more attractive in the public eye or simply in the mirror.

We could debate and discuss the topic for long hours, wondering about the reasons and presenting examples even from history, from the age of corsettes to the body modification of some tribes; however, in the end we might realize looks were never as important as today. And as the saying in German goes: Wer schön sein will, muss leiden. So one has to suffer to be beautiful. How true is that? Except few of the luckiest, who are really blessed with a flawless body and face, we common girls-women have a hard time living up to expectations. The question is: how far can we go? (A question of taste and common sense too.) And another question is what we can afford.

It became ordinary to hear about celebs and everyday people going under the knife, whether for liposuction, breast augment or a terrible duckling-like trout pout. And nosejobs are definitely on top of the list. Very few are satisfied with this significant part of the face that can influence your appearance so much, from better to worse. Most would say their nose is out of proportion: too big, thick, pointy, slant or humpy. Everyone has a unique nose, so unique nose problems too.
And now comes the real breakthrough and the brand new technique that inspired this post! The thingy. The thingy is now avaliable under many names, from many companies, seems like everyone's trying to sell it. You can Google it as nose right, find it as nose huggie and nose up; the last two are probably a spin-off of the first one. However, the thingy, the method and the idea is the same. Apply it, like a clip on your nose and (guess what) let it squeeze your nose to perfection. Give it two weeks or so.
Sounds like the biggest bullshit you've ever heard?

Well, in fact it has some anatomical explanation. Two-third of the human nose is cartilage, and it is made up of 75% water. They say, with time and persistence we can shape this material like plasticine. Would it be so simple and a real "alternative to rhinoplasty", as they present it? Oh well. If we do some research on the net, we find that people say it actually works. In this case is not about a ridiculous amount being thrown out the window: the thingy doesn't cost more than 6 pounds.
There is one major problem with the product though. People, like noses, are different. We do not all experience the same nasal problems. It might work wonders for an afro-american, or whoever wants a thinner nosebridge, but how about the rest? The pointy, the slant, the humpy and so on. Can we be sure it will achieve the desirable shape... or something even worse than the initial? No, we can't. It is more like giving everybody a haircut with a ruler: it could go well with some, but most will complain.

If you think this clip can change your nose and life for the better, get one, if you realize the nose is a complex organ save up a little and contact a good plastic surgeon for a unique and personal solution.
Are you smarter in the second case? We think so.

2010. június 19., szombat

Miley Cyrus: the climb and the downfall

Yet another good girl gone bad, in image at least. The Disney star Miley Cyrus is a well-known name and face by now to all of you who have a radio, television or internet access. Productions like her sneak unavoidably into our subconscious, even if we are not in the age group of youngsters who are the target audience of Disney channel or MTV. Speaking as neither a fan, nor a hater, just as an observer of the Miley-phenomenon like many others, her latest video still left me speechless.

Miley, 17, first gained popularity starring the Disney show Hanna Montana, with blonde locks and a teeth flashing innocent smile. Walt Disney himself would probably get a heart attack and deeply regret establishing one of the world's most famous brands, if he knew what took the place of Mickey Mouse, Donald Duck and their mates. Anyhow, times and needs have changed, there is nothing wrong for your average 10 years old to plaster the wall with Hanna Montana. Miley then started her singing career, now under her own name. Behind the bright smile there is a self conscious girl next door with moderate singing talent. Not a big deal at all, that is how most of them are at the end of the day: the make up is washed off and Mileys are back to school, to be nothing but a pretty classmate. And this is exactly what makes them lovable to so many: being "one of us" teenage schoolgirls. There is obviously one major thing that sets her apart from the average: an amount we all would love to see on our bank accounts. Her most catchy summer singe, The Climb shows a dreamy eyed girl on a horse, under a triple-sized Disney moon. The lyrics are about the process of growing up, trying-failing and learning from our mistakes, of course, simplified to the primary school level. We would have adored it at 13, really.

Recently she started to appear as a fashion icon, with shorter and shorter skirts and we still had no concerns: that is how girls are nowadays. Miley also revealed that she wears a purity ring, as a sign of innocence. The holders of the purity ring make a vow not to lose their virginity before marriage; in case they break it, parents are even allowed to disown them. This kind of hypocrisy can be deeply repulsive to our European taste, but we can deal with it. We liked Britney better too as Justin Timberlake's girlfriend, unshaved headed and non-sluttish, even though there was a major contradiction between her innocent image and her appearance.
Then, thanks to the publicity provided by Twitter, the official bitching community, we found out Miley was pro ana. That is something more concerning for all the parents out there. For those of you who do not know this nasty term, pro anas are intentionally anorexic; in other words, they are trying to achieve a figure/body shape which is far beyond normal and healthy, impressed by celebrities such as Kate Moss or Victoria Beckham. Instead of looking for medical help, these girls encourage each other to starve, presenting it as some kind of worthy sacrifice. So for your info, Miley is one of them, as she admitted herself. And if she is not, if it's just some kind of silly joke? Who cares. The young lady still has to learn that making statements like this in public, as an idol and role model to many, is more destructive than she might think. There are many idiots out there, but most of them are idiots behind closed doors, not in the public eye. Even Lady Gaga herself is a better inspiration then a starving 17 y/o. So Miley's normal-sized body is now only desirable to those who, instead of curves, prefer bones sticking out. It's a matter of taste, one might say; but only up to a point, then it becomes a medical matter, and the last thing we want is our little sisters to be affected.

Is it a big surprise then that Miley's latest video, Can't be tamed presents her as a seducing diva in a mini dress and in a weird-but-cool Gaga style outfit? Nobody expects originality or more than this poor to average tune; but I would definitely expect a 17 years old to cover her ass. Ugly duckling Lily Allen is more impressive in high heels and glamorous make up, and we can debate if Pussycat Dolls or Britney Spears is smoking hot or simply vulgar, but undressing someone under the legal drinking age is something we can't tolerate. Just like we can't tolerate Miley Cyrus posters in the children's room anymore. People, I am not conservative and never was. Sex sells, so sell it, at its own place and time. But why is their no movie, no music production and no teenage star now without flashing panties? Is there no creativity at all? We have one Lady Gaga, whose weird looks bought her fame and success and we can accept that, together with her catchy club hits. We have one Beyonce, who in spite of being an attractive, beautiful and talented woman, can't be sold without practically shaking her bum in our face. But Beyonce at her age could be a mum of five if she wanted to, while Miley hardly reached sexual maturity yet.

The thing is that people nowadays are becoming hard to impress or excite in any sense, as they have grown up watching the media circus from the first row. We need to get shocked, shocked and more shocked to get impressed. And after all, the right attitude is to ignore. However, we began to value genuine and creative artists more, even if they are not in the spotlight. We began to value women who can be classy and sexy without the need of becoming strippers onstage. Dear Miley, good luck with your career and avoiding to become a Lindsay Lohan under the pressure and stress you have to cope with at this young age. And of course, here's to hoping the power of internet will soon liquidate this big greedy monster, known as pop music industry.

2010. június 6., vasárnap


2010. május 1., szombat

Csészényi malac-láz

Van az a fajta hipercukiság, ami bárki szívét meglágyítja: íme a tökéletes példa! Talán csak a legszőrösebb szívűek nem fogadnák be ezeket a kis lényecskéket egy szó nélkül.
Mostmár, mondhatnánk, akárki számára hozzáférhetőek. Azonban (szerencsére) mégsem ilyen egyszerű a helyzet.
A világ legkisebb malackáit három faj keresztezéséből hozta létre egy angol tenyésztő, tehát nem génmanipulált csodákkal van dolgunk. Pár évvel ezelőtt még igencsak borsos áron lehetett hozzájuk jutni, ez azóta némileg csökkent, ám még így is horribilis összeg: 700 angol font, azaz mintegy 215 ezer forint darabjuk. Ráadásul az ötlet- és sertésgazda Jane Croft csak párban árulja a jószágokat (az összeg helyből duplázódik), és szigorú feltételekhez köti az adoptálást.

Akik nem tudják igazolni, hogy megfelelő udvarral, kerttel vagy kifutóval rendelkeznek, azok ne is álmodjanak a minikről. Nem csak a mozgás-, a szeretetigényük is hatalmas: aki egész napra egyedül hagyná a lakásban, szintén nem ideális malactartó. A micro, másnéven teacup pigek ugyanis sok törődést igényelnek. Meg is hálálják, ugyanis rendkívül intelligens, szobatiszta és játékos háziállatok. Ráadásul alternatívát jelenthetnek azok számára, akik (gyerekei) allegiásak az állatszőrre. Átlagos élettartamuk 18 év, és bár a teáscsészébe csak az újszülöttek férnek be, a kifejlett példányok sem nagyobbak térdmagasságnál. Már megjelent a konkurencia: nem csak Jane Croft farmján beszerezhetőek, hanem különböző tenyésztők kínálatából lehet választani. Az árak minta és nagyság szerint eltérnek. Nagyobbacska, de még mindig mini malacok "csupán" 350 fontért is kaphatóak. Hamar az angol celebek új mániája lettek: Victoria Beckham is ezzel lepte meg férjecskéjét, ahogy a Harry Potter-filmekben Ront alakító Rupert Grint is büszke tulajdonos. 

Az állatorvosok nincsenek elragadtatva az új divattól, és azt azért leszögezhetjük, hogy a sertés természetes élőhelye az erdő-mező, ól és mocsár, nem a szőnyeg és a kanapé. Mindenki fontolja meg, hogy lehetőségeihez mérten milyen házikedvencért vállalhat felelősséget. Persze, Paris Hilton ölebei is távol állnak a farkasősöktől. Talán megéljük még az akváriumi minibálnát is. Zárásképp pedig itt van Einstein, a világ ma élő legkisebb egészséges lova... reméljük, senkinek nem ad ötleteket. A végeredménynek ugyanis nehéz lenne ellenállni!

2010. április 18., vasárnap

The dream is dead: ég veled, Pete!

Milyen érdekes, hogy épp a napokban vettem elő a régi lemezeiket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szomorú aktualitást nyer a dolog. A legutóbbi koncertet csak kívülről volt alkalmam meghallgatni, így aztán most csak a késő bánat maradt... az ilyenkor szokásos mi-lett-volna-ha. Ha tudom, hogy ez az utolsó és egyben egyetlen alkalom, hogy élőben lássam az óriást: mert az volt. Testileg, zeneileg, jelenségként egyaránt. 

Peter Steele volt az arca minden idők egyik legeredetibb metal zenekarának, akik annak dacára is kedvesek maradtak a szívemnek, hogy rég nem vagyok a műfaj fogyasztója. Milyen zene (volt) a Type 0 Negative? Mindenek előtt mély és nehéz. Közelebbről: sötét, varázslatos, a borongós napok és a meghitt pillanatok zenéje. Akadt persze számtalan üresjárat is ezeken a lemezeken, de olyan darab is, amit egy életen át vissza- visszajátszik a randomra állított emlékezet. Az October Rust vagy a Bloody kisses lenyűgöző belső utazásokra hívja azokat, akiknek nem csak a három perces pop-formulára van fülük. Utánzójuk mindig is akadt, de kétlem, hogy lesz még a zenetörténet során, aki reprodukálni tudja ugyanezt a hangzásvilágot. Védjegyük nem volt más, mint Pete természetfelettien mély, hátborzongató hangja, amivel a legkülönbözőbb tartományokban játszott. 

A kemény zenék, súlyos témák ellenére azonban a Type 0, élén Steellel volt az egyik leghumorosabb zenekar a maguk berkein belül. A lányok éltek-haltak Peter fanyar cinizmusáért. És nem csak azért: a kilencvenes években szexikon volt. A Playgirl által publikált meztelen fotóit első körben dobja ki a Google, és bizonyára sok hálószoba falát díszítik. Steelt, eredeti nevén Petrus T. Ratajczykot ugyanis nem csupán a hangja emelte isteni tartományokba: külseje sem volt épp hétköznapi.
Orosz, skót, sőt izlandi gyökerekkel bírt (a druida szimbolikát is kedvelte), és megjelenésében inkább Raszputyin volt, mint egy brooklyn-i srác. Nem lehet véletlen, hogy legutolsó lemezük címlapján épp az ő képe kapott helyett. Körülzsongták az érte epekedő rajongók. "Karácsony este becsengetett egy lány, mikulássapkában és tűsarkúban. Mást nem viselt" -meséli Jerry Springernek egy alkalommal. "Én nem voltam otthon, az anyukám viszont igen. Figyelmeztette, hogy öltözzön fel mielőtt megfázik."

Egyszer már meghalt ő, poénból, és egy album promóciója kapcsán: ez azonban nem a legújabb Type 0-s vicc. Infarktus végzett vele 48 évesen, 2010. április 14-én. Ateista volt, ám az utóbbi években visszatalált a katolikus valláshoz. Azt mondta: "Eltöprengtem a mulandóságomon, és számomra félelmetes gondolat, hogy semmi sincsen odaát. Ezért elkezdtem Istenben reménykedni."
Ég veled, Pete! Te már tudod, ha a remény nem hiábavaló.

2010. március 14., vasárnap

Alice Csodaországban

Adott egy klasszikus. Hogy a gyerekirodalom egyik időtálló kedvence, vagy trinyós drogtanmenese? Kinek mi. Az biztos, hogy számtalan adaptációt megélt már, köztük a népszerű Disney-verziót is. Kemény fába vágja a fejszéjét, aki ebből akar valami újat faragni, még akkor is, ha Tim Burtonnek hívják az illetőt.
Dehát Burton neve garancia: akár bosszúálló borbély vagy transzvesztita csokimágus a feladat, mindig belefeledkezünk, és ha túl komolyan nem is vesszük, a bizarr-furcsa látványvilág, a felszabadult röhögés és a családi jókedv garantált. Arról nem is beszélve, hogy Helena Bonham Carter és Johnny Depp neve fémjelzi ezeket a produkciókat, és bennük még nem csalódtunk. A mérce tehát magasan volt az Alice Csodaországban esetében. 

Először (illetve zárásképpen) egy éppen csak összefércelt, gyengécske kerettörténetet kapunk Alice-ről, aki már nagylánnyá cseperedett, és épp a nagyon viktoriánus angol, nagyon undi kérője kezét igyekszik elutasítani valahogy kíméletesen. Főszereplőnk kissé vérszegény, küllemre, egyébként bájos teremtés, és elég jól formálja meg Mia Wasikowska. Jön tehát az ismételt zuttyanás a nyuszi barlangjába, és innentől várnánk, hogy majd beindul a sztori. Az még rendben is van, hogy a Lewis Carroll eredetijében lévő emlékezetes jeleneteket kötelességszerűen másolja a film. Elvégre miféle Alice az, aki nem megy össze parányira, aztán nem nő tíz láb magasra a sütitől, hogy elérje a kulcsot? Az ugyan nem tisztázódik, hogy ha mindez folytatása az eredeti történetnek, miért ismétlik magukat ezek az események, de sebaj. El van nézve. Majd kárpótol a folytatás, gondolhatjuk.

A következő másfél óra azonban sajnos nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. A hernyó pipázik, a gonosz szörny megszelídül, a Vörös királynő udvartartásában röpködnek a fejek... de valahogy összetákolt, kiizzadt zagyvaság az egész. Ki tudja, talán kőkemény kihívás értelmesebb sztorit összegyúrni a már adott karakterek felhasználásával. De hogy a végén Alice-nek kelljen egy sárkány fejét lemetszeni, páncélban és epik módon (méghozzá egy önvédelemre képtelen, béna sárkányét, akinek a funkciója csupán, hogy legyakják)... bármelyik félkilences szemináriumon punnyadva értelmesebb befejezést hegesztenék, pedig én csak én vagyok. Senki nem akarja tövig rágni a körmeit az izgalomtól, de ez azért elég harmatos.

Ezt ellenpontozza a jópofa 3D-grafika, ha nem is teljes mértékben: aranyos, ölelnivaló Chesire Cat, színes fantázia-tájak, jópofa kis gegek állatkákkal és képzeletbeli figurákkal. A gyerekek biztos imádni fogják. A Carter és Depp kettősre se lehet panasz, Johnny a tőle megszokott komikus mimikával alakítja a Boldond Kalapost, Helena pedig szórakoztató, bár nem ijesztő jelenség, mint pukkancs Vörös királynő. Anne Hathaway, a Fehér királynő nemigen rúg labdába mellette, ráadásul a borzalmas fekete rúzs-szemöldök kombóval illetlenül elcsúfították. Hát ennyi?

Ennyi, igen. Seregeink hadban állnak, a nyuszi siet, a kalapos bolond, és minden jó, ha a vége jó. Összegezve: ez inkább a legkisebbek mozija, mintsem minden korosztálynak ajánlható családi film. A végén Avril Lavigne egyik dala is felcsendül, mintegy alátámasztva ezt az állítást. Csak az olyan "kulcsmondatok" ne ismétlődnének százszor, minthogy: semmi sem lehetetlen, meg: minden jó ember őrült! Ezt talán már a legkisebbek is unják.

2009. december 29., kedd

A hercegnő és a béka

Érdeklődéssel vártam a Disney újabb egész estét produkcióját, tudván, hogy ezúttal visszanyúlnak a gyökerekig. Nem, mintha nem rukkoltak volna elő számos szerethető filmmel és animációs mesével az elmúlt években; de mégis szívmelengető, hogy az óvodáskoromtól alsó tagozat végéig terjedő időszakot élhetem újra. Azoknak, akik mostanság csak a Jonas brothers szüzességi gyűrűjére asszociálnak a szóról: ismét itt egy klasszikus Disney-rajzfilm!

Hogy klasszikus lesz-e a szó szoros értelmében, arról persze döntsön majd az idő. Annyi azonban bizonyos, hogy visszanyúlik a mikiegeres rajzfilmgyár korábbi eszköztárához, és nem csupán technikailag. Az, hogy az alkotók ezt a jóval macerásabb módszert választották, kellőképp demonstrálja, hogy van még igény a rajzfilmek iránt, és talán több ez, mint merő nosztalgia. A Disney mesék stilizált álomvilágát valahogy mindannyian szeretjük, az összes sablonjával és kliséjével együtt. Úgy gondoltam, belekukkantok öt percre, hogy mégis milyen. Aztán persze leragadtam előtte.

A hercegnő és a béka sztoriját tekintve nem túl komplex: adott egy szeretnivaló színesbőrű pincérlány, aki kőkeményen dolgozik, hogy egy nap megnyithassa a saját éttermét. (Sokan dícsérik a politikai korrektséget, de ettől nem kell falnak menni. Jázmin is arab princess volt, Esmeralda meg cigány.) Adott egy messze földről odakeveredett herceg, aki cseppet sem az igazit keresi... inkább egy jó hozománnyal kecsegtető házasságot, és az újabb és újabb kis afférokat. Két hősünk a gonosz voodoo varázsló ármánykodásának köszönhetően békaként végzi, és nekiállhatnak visszakapni emberi formájukat. Közben persze számtalan izgalom, jópofa állatkarakterek, a kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettető gegek sorozata vonul fel. A főgonosz kicsit túlságosan Jafar-ra sikeredett, béna sidekickje viszont fényévekre van Jágótól.

A történet színtere New Orleans, és mintha a hurrikán után lábadozó városnak lenne dedikálva az egész. Végig szól a jazz, ami kellemesen üdítővé varázsolja a betétdalokat, amiktől amúgy könnyedén leülhetne a történet. De nem ül. Mindig van min mosolyogni, a trombitázó krokodiltól a csillagfénybe szerelmes szentjánosbogárig. Szívderítően aranyos az egész, és elnézzük még a kötelezően csöpögős részeket is, mivel a végén még olyan (Disneytől) újszerű tanulságok is megjelennek, minthogy: az életben keményen kell dolgozni a céljainkért.
Nekünk pedig legyen annyi a tanulság, hogy gyerekfilmet és családi filmet lehet csinálni szuperrobotok, animációs űrszörnyek, világvége hangulat, altesti poénkodás és főleg, de főleg szüzességi gyűrű nélkül. Talán épp ezek hiánya teszi olyan bájossá A hercegnő és a békát, ami ha az Oroszlánkirállyal nem is, a Kishableánnyal vagy a Hamupipőkével simán egy lapon emlegethető. Még sok ilyet.
(Következőre a 3D-s Toy Storyt várjuk.)