2009. március 29., vasárnap

Ethernity @ Deviantart




Tudjátok, hogy szeretem a bizarr képeket, meg a Deviantart-ot (bár mióta annyit nyaggat, hogy regisztráljak és fizessek neki, kicsit megtört a lelkesedésem). Néhány kellően morbid fotómontás és grafika Ethernity-től, persze, poszter formátumban is.













2009. március 15., vasárnap

Kész cirkusz / a Britney-jelenség



Bejegyzésünk tárgyát, Britney Spearst sose figyelném zenei tényezőként, de ebbe ne menjünk bele. Ellenben visszatért, akármit is jelentsen ez. Nem olyan horderejű esemény, amin elgondolkodik az ember, végképp nem, hogy blogot írjon róla. Mégis, Spears kisasszony (vagy inkább pénzhajhász góréinak) röhejessége most érte el a tető- vagy a mélypontját. Ilyen már a világon nincs.

A sikersztori kereken egy évtizede kezdődött, amikor az első tinisztárként felbukkant ez az álomlány. Akkor még legfeljebb a kissé rekedtes torokhangja irritált, egyébként maga volt a megtestesült klisé: szőke, csini, épp olyan, mint az átlagos jócsaj a gimis hugod osztályából. Szűz is, megszeppent is, nehogy anyu beleköthessen. (Gyűlöltük, talán mert mindenki más lelkesedett érte, talán, mert már akkor is feltűnt az egyediség teljes hiánya.) Aztán, ahogy a klipjei gyarapodtak, a ruhadarabjai mintha erősen megfogyatkoztak volna. Átláttunk a szitán, de még mindig semmi gond. A kislányoknak példakép kell ebben a korban, a kisfiúknak meg egy csomag zsepi.



A történetet mindenki ismeri: először a leszállóág, aztán szépen begyorsult a lejtő. Házasság, gyerekek, depresszió, súlyzavar. Pia, drog, Big Mac menük, paparazzi-hadjárat: az eredmény néhány év alatt egy formáját vesztett idegroncs, de hát az lenne a fura, ha egy egészséges pszichéjű embert nem darálna be így a világsztárság. Britney persze nem veszett el, csak átalakult: eddig sem a zenéje szolgáltatott témát a bulvárlapoknak. Mindenki ajnározott kis kedvencéből "Amerika tragikus bohóca" lett. A neve és arca eladható maradt, mint egy presztízsét vesztett régi nagy márka. Ha más nem, olykor egy lepottyantott gyerek, kopaszra nyírt fej vagy épp puncivillantás tartotta címlapon.



Ám mostmár ez a korszak is a múlté. Úgy tűnik, Spears kisasszonyban még mindig látnak elég fantáziát, kisugárzást, de leginkább: biztos bevételi forrást. Legutóbbi, Circus című albuma kapcsán naaagy visszatérést emlegetnek, és látszólag tényleg újra formába lendült. Újra itt a pophercegnő, ki tudja, hány háttérember munkájának hála; hiszen ő csak az arcát, a testét és a bejáratott márkanevet adja. Csak nézek, nézek és nem látok. Az egyetlen, ami feltűnik: egy szerencsétlen, kiégett nő izzadtságszagú vergődése, sok pénzért. Persze, nagyon ki van találva, de ez már mit se számít. Hiába vonaglik csábosan a szaunában egy szál semmiben. A legtöbb, amit bezsebelhet érte néhány "kúrnám" megjegyzés; ebben a műfajban azonban akadnak nála profibbak.



Egy dolog van még Britney-nek, ami pénzzé tehető: a teste. Mostmár minden ködösítés nélkül, nyíltan, csak ez az egy. Legutóbbi, If you seek Amy (Ha Amy-t keresed) című single-je botrányt kavart: tiltakozást váltott ki, hogy a cím egyben nyelvi rejtvény is. Kiejtve ugyanis nem mást kapunk, mint a F.U.C.K. me (D.U.G.J. meg) felszólítást. A szövegkörnyezetben még értelmetlen is, ha maradnánk a rádióbarát változatnál (szeress vagy utálj, minden fiú és lány könyörög, hogy ha Amy-t keresed / pontosan ejtve viszont: hogy megdugjon.) A dolog amúgy roppant ötletes, akár szórakoztató is lehetne. Itt és így azonban mérhetetlenül szomorú. Az amerikai szülőknél a csúnya szó verte ki a biztosítékot, pedig nem itt a probléma. A kislányom olyan világban nőne fel, ahol a jófejség mércéje, hogy meg akarnak-e dugni, és hányan. Mindezt egy agyonfuttatott, lecsúszott lelkisérült szájából, aki designer szőnyeggel törli fel a szart a kutyája után. Még elnevetgélünk, de valahogy egyre kevésbé vicces ez az egész. Britney albumcíme találó: az egész világ cirkusz, ahol el(ő)adóművészek produkálják magukat. Úgy tűnik, mindenáron.

Diva Britain



Mi az első, ami eszünkbe jut, ha a brit könnyűzenére gondolunk? Talán a virágkorát élő indie hullám. Oké. És még? Mi a helyzet a brit csajokkal, például?
Akármi történt is mostanság, a múlt évtized generációjának egy villan be azonnal: az a bizonyos öt fűszerlány, és már visítjuk is, hogy "If you wannabe my lover..." Hiába, na: ha még mindig '98-at írnánk, még mindig ők lennének a legkúlabbak. Tudtak valamit, amit napjaink vérpezsdítő girl groupjai nem: kilógó intim részek nélkül dögösnek és nőiesnek lenni, sőt, talán még énekelni is. Na de ennyit a görlpóverről, meg a múltról. Kik mennek most?



A képen látható lányt, Lily Allent például szeretjük. Már csak azért is, mert a maga felvállalt tökéletlenségében lopta be magát a britek szívébe, és kúszott a listák élére tengeren innen és túl is. Lily Allen nem az a tipikus előrecsomagolt sztárocska. Kicsit odamondogatós, kicsit botrányhős, de csak úgy szerethetően. 2006-ban robbant be az Allright, Still, arról is a Smile. Mostmár második albumával, az It's not me, it's you-val arat átütő sikereket. Noha a bulvárlapok permanens szereplője nagy pofájának köszönhetően, Lily színvonalasan énekel és zongorázik, és kellemes, fülbemászó easy listeninggel örvendeztet meg. Hol vidám és tingilingi, hol kissé mélázósabb. Van itt persze szakítás és maró feminista gúny, akár egy kelleténél rövidebb farokról is (Not Big, Smile, Not Fair). Romantika (Littlest Things, Who'd have known), csipkelődés a füves öcsikével (Alfie), társadalomkritika: a homofóboknak (na jó, burkoltan Bushnak) beolvasó Fuck you, vagy a London söpredékét "leleplező" kamu-idill, az LDN. Lily mégis akkor a legjobb, mikor épp nem mond nagyot: inkább egy vasárnap délutánról énekel, amikor majd levisszük a kutyát és kínait eszünk a tévé előtt. Lily maga a hétköznapi brit valóság; nekünk is hiányzik egy legalább ilyen eredeti lány a hazai popzenéből.



Lily kisebb népszerűséggel bíró, gyerekbarát változata Kate Nash, aki nagyjából vele párhuzamosan bukkant fel a poppiacon, a MySpace-en keresztül. Kate először a Foundations című dalocska révén került be a köztudatba, amihez aranyos, színes látványvilágú klip készült, ez azóta is jellemző rá. Ezt követte a Pumpkin Soup és a Merry Happy, debütáló albuma, a Made of Bricks pedig hamar platinává érett. Az ír születésű, de Londonban nevelkedett Kate nem kimelkedő karakter, de legalább ízig-vérig brit lányka, vörös hajától a nagyon sajátos akcentusáig.



Duffyról már esett szó. Ő az, aki kerek egy év alatt a frissen felfedezett üdvöskéből szupersztár-státuszba küzdötte magát. A Wales-i származású dalospacsirta úgy egy éve jelentkezett Rockferry című debütlemezével, és azóta is kitartóan csúcsokat döntöget. Duffy hitelességét sokan megkérdőjelezik, népszerűsége azonban töretlen, Grammy-díjas, és nemrégiben tartolt a BRIT awardson is. A lenti képen szereplő, szintén angol nemzetiségű r'n'b sztár Estelle-lel is összerúgta a port (ő az American Boy című egésznyaras slágerről ugorhat be kapásból). Szerinte ugyanis idétlenség fehér bőrrel soult énekelni. Akárhogyis, Duffynak bejött. Még a Coca-Cola is őt használta fel kissé érthetetlen üzenetű reklámjához.





A botrányhősnő, akit felesleges bárkinek is bemutatni. Amy Winehouse a pletykalapok állandó címszereplője a világ minden sarkában. Amíg Lily Allent, a nagyszájú celeblányt legfeljebb rossz szemmel nézik, Amyvel gyerekeket riogatnak, minimum. Első lemeze, a Frank 2003-ban látott napvilágot a rock 'n roll, a jazz, a soul sajátos egyvelegével. A második Black to Blacket 2006-ban öt grammy-díjjal honorálták. Amy karakteres hangját olyan időtálló számokhoz adta, mint a Rehab vagy a Love is a losing game. Énekesnőként azonban egyre kevesebb visszhangot kap, sokkal inkább drogbotrányai és agresszív hisztije tartja a felszínen. Winehouse kisasszony olykor heroin-belövéstől vérfoltos balettcipőben mutatkozik, vagy orrbacsap egy rajongót, ha fotózkodni óhajt vele. És akkor még nem is beszéltünk anorexiájáról, tüdőbajáról vagy az elvonókról, amelyeknek állandó vendége. Nem ártana összekapnia magát, hogy drama queenből újra az lehessen, akinek indult: egy különösen tehetséges díva, idióta méhkas-frizurával.