A hercegnő és a béka

Érdeklődéssel vártam a Disney újabb egész estét produkcióját, tudván, hogy ezúttal visszanyúlnak a gyökerekig. Nem, mintha nem rukkoltak volna elő számos szerethető filmmel és animációs mesével az elmúlt években; de mégis szívmelengető, hogy az óvodáskoromtól alsó tagozat végéig terjedő időszakot élhetem újra. Azoknak, akik mostanság csak a Jonas brothers szüzességi gyűrűjére asszociálnak a szóról: ismét itt egy klasszikus Disney-rajzfilm!



Hogy klasszikus lesz-e a szó szoros értelmében, arról persze döntsön majd az idő. Annyi azonban bizonyos, hogy visszanyúlik a mikiegeres rajzfilmgyár korábbi eszköztárához, és nem csupán technikailag. Az, hogy az alkotók ezt a jóval macerásabb módszert választották, kellőképp demonstrálja, hogy van még igény a rajzfilmek iránt, és talán több ez, mint merő nosztalgia. A Disney mesék stilizált álomvilágát valahogy mindannyian szeretjük, az összes sablonjával és kliséjével együtt. Úgy gondoltam, belekukkantok öt percre, hogy mégis milyen. Aztán persze leragadtam előtte.

A hercegnő és a béka sztoriját tekintve nem túl komplex: adott egy szeretnivaló színesbőrű pincérlány, aki kőkeményen dolgozik, hogy egy nap megnyithassa a saját éttermét. (Sokan dícsérik a politikai korrektséget, de ettől nem kell falnak menni. Jázmin is arab princess volt, Esmeralda meg cigány.) Adott egy messze földről odakeveredett herceg, aki cseppet sem az igazit keresi... inkább egy jó hozománnyal kecsegtető házasságot, és az újabb és újabb kis afférokat. Két hősünk a gonosz voodoo varázsló ármánykodásának köszönhetően békaként végzi, és nekiállhatnak visszakapni emberi formájukat. Közben persze számtalan izgalom, jópofa állatkarakterek, a kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettető gegek sorozata vonul fel. A főgonosz kicsit túlságosan Jafar-ra sikeredett, béna sidekickje viszont fényévekre van Jágótól.



A történet színtere New Orleans, és mintha a hurrikán után lábadozó városnak lenne dedikálva az egész. Végig szól a jazz, ami kellemesen üdítővé varázsolja a betétdalokat, amiktől amúgy könnyedén leülhetne a történet. De nem ül. Mindig van min mosolyogni, a trombitázó krokodiltól a csillagfénybe szerelmes szentjánosbogárig. Szívderítően aranyos az egész, és elnézzük még a kötelezően csöpögős részeket is, mivel a végén még olyan (Disneytől) újszerű tanulságok is megjelennek, minthogy: az életben keményen kell dolgozni a céljainkért.

Nekünk pedig legyen annyi a tanulság, hogy gyerekfilmet és családi filmet lehet csinálni szuperrobotok, animációs űrszörnyek, világvége hangulat, altesti poénkodás és főleg, de főleg szüzességi gyűrű nélkül. Talán épp ezek hiánya teszi olyan bájossá A hercegnő és a békát, ami ha az Oroszlánkirállyal nem is, a Kishableánnyal vagy a Hamupipőkével simán egy lapon emlegethető. Még sok ilyet.
(Következőre a 3D-s Toy Storyt várjuk.)

2009. december 25., péntek

Így szerettem meg a Rammsteint

A szeretet ott van mindenkinek - üzenik a nődarabolók

Úgy érted, kiver a víz a német nyelvtől, hát még a német nyelvű zenétől? Nem vagy egyedül. Egész eddig a hideg futkározott a hátamon, ha bármilyen zenei produkció németül szólalt meg. Igaz, nem volt sok ilyennel dolgom... jellemzően csak az indusztriális rockzenében vagy a minimál technóban vetemednek ilyenre. Aki pedig Blümchent nyomatott tini -vagy gyerekkorában, az talán egy életre immunissá vált minden jó dologra, ami német és zene.

A Rammstein egyébként figyelemre méltó rajongói bázissal rendelkezik Magyarországon. Azt hiszem, ez afféle szereted-vagy-utálod dolog, nincs átmenet. Egyszer már koncerteztek itt, következőre márciusban jönnek felénk látványos showelemekkel készülve. Aki nem süket, vagy nem csak a Viváról művelődik zeneileg, annak már hosszú-hosszú ideje ismerősen cseng a név, hiszen minden zenei babért learattak, amit csak bezsebelhet egy német zenekar. A népszerűségük töretlen. Én ha meghallottam az Engelt, vagy Feuer Frei-t felcsendülni egy buliban, garantáltan az volt a pillanat, amikor tüntetőleg elmenekültem a pult vagy az asztaltársaság irányába. A haragos német beszédtől valahogy mindenki ugyanarra asszociál. Ha már Berlin, maradnék az elektrónál.


Roter Sand az új lemezről

Tehát, mi jelentette a fordulatot? A némettanulás. Nincs jobb nyevtanulási technika, mint a dalszövegekkel együtt az ember agyába égetni az új szavakat. És természetesen, a német nyelvű zenekarok palettája nem volt éppen szélesnek mondható. Így aztán, szájhúzva ugyan, de végighallgattam egy-két lemezt... tényleg csak nyelvi érdeklődésből. Arra kellett rájönnöm, hogy bár szókincsükben teljesen egyszerű, mondanivalóban annál gazdagabb szövegeik vannak. Legalábbis nem az az agyatlan militarista zúzás, aminek elképzeltem. Kemény riffek, monoton, ismétlődő verzék: egyszercsak azon kapja magát az ember, hogy repeaten játssza a saját fejében, újra és újra. A kulcsa talán épp az egyszerűség, de nem primitivitás. Szóval rákattantam valamire, amiről azt hittem, sose férkőzhet közel hozzám.


Rosenrot angol felirattal

Az új lemez vegyes fogadtatásban részesült, Rammsteinék ugyanis hatalmas közfelháborodást váltottak ki a Pussy című szám pornográf videoklipjével, aminek hatására Németországban korhatárhoz kötötték az album beszerzését. (Torrentről, Youtube-ról nyilván nem hallott senki sem.) Magam se értem, mire volt jó ez az olcsó médiatrükk, bár az albumnak kétségtelenül jó hype. A zenekar egyébként is fittyet hány a tabukra: egy szám, a Wiener Blut például az amstetteni rém előtt "tiszteleg". (Természetesen csupán ez az eset ihlette a szöveget.) A Rammsteinre, mint azt a borító is sugallja, mindig is jellemző volt az obszcenitás. Lásd: a nővadászatot szó szerint vevő Weidmanns Heil, vagy az Ich tu dir weh: azaz, fájdalmat okozok neked. Ugyanakkor a líraiság is: nem egyszer dolgoztak fel balladákat, Goethe verseket (Dalai Lama, Spieluhr, Rosenrot). Ezen a lemezen a Roter Sand andalító fütyörészése, vagy a Frühling in Paris francia finomkodása talán még melodikusabb is a megszokottnál. Személyes kedvencem a Mehr: itt a verzék az elszállósak, a refrén bezúz. A téma: mindig több és több kell, soha, semmivel nem elégszünk meg.


Rammstein és a gátlástalanság

Till Lindemann pedig fantasztikusan játszik a hangjával: ha kell, gonosz, már-már pszichopata monológot nyom le, és ha kell egészen ellágyul, mi több erotikus. Ilyen például az Amour, egy igazi gyöngyszem a korábbiak közül. Egy biztos: ez a zene szöveg nélkül nem működik. Azzal viszont nagyon is. Csiszolatlan, de megkapó. Sokkal többet ad, mint nyelvleckét. Megszeretteti a nyelvet. Vagy a nyelv a zenét?


Amour, amour - angolul is

2009. december 19., szombat

Cipőt messziről

Túl vagyok életem első ebay-es tranzakcióján. Lehet furcsa, de eddig nem voltam az internetes vásárlás megszállottja. A véleményem kifejezetten pozitív: viszonylag hamar, nagyjából két hét alatt megérkeztek az alábbi szép csizmák Amerikából, ráadásul töredékéért annak az összegnek, amiből az itthoni kínálatból választhattam volna fele ilyen jókat. A Makemechic pedig remek cuccokat kínál, és a minőséggel sincs kifogás. Megérte a várakozást, és bárkinek csak ajánlani tudom, aki a bolti árnál olcsóbban akar beszerezni valamit.

2009. december 17., csütörtök

Szereted a szereped?

...az új pasim azonnal megfogott. Egyszerűen a tenyerén hordoz! Elhalmoz a szeretetével. Vele mindent megosztok, ő mindenre kíváncsi! Hajnalig beszélgetünk telefonon... néha egy kicsit makacs, az tény, de tudom, hogy csak a javamat akarja. Egyfolytában aggódik értem.
Hallottunk már ilyen mondatokat barátaink szájából? Ezek a történetek többnyire nem érnek rossz véget. Jó érzés, ha az ember valakinek kitárja a szívét, konfliktusok és nézeteltérések pedig minden emberi kapcsolatban megesnek. Vannak azonban tündérmesék, amik rémálommá válnak; akkor is, ha az "új pasi" csak évek múltán mutatja ki a foga fehérjét.

Kevés nő választana tudatosan agresszív, zsarnoki jellemű partnert (hacsak nem vallási kötelezettségből). A nemi, vagy családon belüli erőszak azonban sajnos nem csak azokkal esik meg, akik maguknak keresik a bajt. Legyen szó testi bántalmazásról, vagy "csupán" állandó érzelmi zsarolásról: akkor válik nyilvánvalóvá, ha már szenvedő alanyai lettünk. A megnyerő, megértő és odaadó kedvesed homlokára sincs nagybetűkkel felírva, hogy igyekszik az ujja köré csavarni. Épp ettől manipulátor!

"A kiadvány, amelyet a kezében tart, nem szokványos önsegítő könyv." - ezzel a bíztatással kezdi kötetét Dina McMillan. Még jó!
Önsegítő könyv: mire is asszociálunk erről a fogalomról? Talán a klasszikus jelenetre az Amerikai szépségből, mikor Anette Benning könnyek közt és az összeomlás határán hajtogatja mantráját: nem fogok áldozattá válni! Aki a filmet látta, tudja: sajnos inkább komikus mint drámai pillanat ez a szereplőnknek, aki annyira hitt függetlenségében.
Hány nő van, aki ugyanígy érez, miközben az orránál fogva vezetik! Hozzájuk szól a szerző. Őket szeretné felvértezni néhány praktikus tanáccsal kapcsolataikban, hiszen észtől, tapasztalattól, emberismerettől függetlenül bárki csapdába eshet. Nem szégyen az esendőség, vagy a naivitás... egy manipulátor jelenléte az életünkben azonban komoly veszélyforrás. McMillan igyekszik segítő kezet nyújtani, ha egy ilyen játékos hálójába gabalyodtunk, és rámutatni az árulkodó jelekre.

Hogy csak feminista okoskodás és paranoia lenne az egész? Bizonyára vannak olyan aspektusok, amelyekből vitatható a könyv. Apróságokat nem kell felfújni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló: ha az itt felsorolt élethelyzetekből többhöz is volt már "szerencsénk" párkapcsolatunkban, nem árt az elővigyázatosság. Akár hízeleg az önbecsülésünknek, akár nem; vannak olyan rafinált és fondorlatos emberek, akik könnyedén irányítják az érzelmeinket. Ki szeretné épp egy ilyen alakkal megosztani az ágyát, otthonát, vagy épp a gyereknevelés nyűgeit?
A könyv érdekessége, hogy nem csupán a nőknek szól, hanem egy, a bántalmazó férfiaknak szóló fiktív kézikönyvet is tartalmaz, megértetve egy ilyen ember észjárását.

Titkos recept persze nincs, ami alapján kiszűrhetnénk, ki az, akiben egy mini diktátor lakozik. Dina McMillan műve azonban hasznos támpontokat nyújt, hogy mérlegeljük: a hercegünk a fehér lovon nem válhat-e egy nap véres kezű uralkodóvá.
Ajánlom ezt a könyvet minden nőnek, mert bármikor aktuálissá válhat. Tanulság: tűrjünk el mindent egy kapcsolatban az észszerűség keretein belül, ami nem sérti a személyes szabadságunkat. Ha pedig valaki tesztelgeti a határainkat, ne habozzunk lapátra tenni... mielőtt nagyobb árat kéne fizetni a saját jóhiszeműségünkért.

2009. november 10., kedd

Szépíts laptopot!

Ha az ember laptopot vesz, sok szempontot mérlegel. Az egyik első az ár, és a legutolsó talán a kinézet. Mégis, kit érdekel? Az összes laptop egyforma metálszürke vagy fekete borítású. Mostmár piacra dobtak pár színes fedelű notebookot, na bumm.
Megjelentek már persze igazán szép luxusgépek, mint az Apple arany laptopja, és bizonyára már van gyémántberakásos is nagyon hülyéknek. Ezek azonban kisebb vagyonba kerülnek, úgyhogy maradunk a fekete/szürke mellett, és inkább a memóriája érdekel a külalak helyett.



Van ugyanakkor egy másik módja is, hogy az ember egyedivé tegye a hordozható számítógépét. Olcsó, mutatós és nagyon eredeti megoldás a laptop matrica, ami bármikor cserélhető, és védi a gépet a kopástól. Ráadásul jól néz ki, és mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt.







Így aztán lehet a gépünk elegáns, vicces, vagy egyszerűen csak dekoratív. Itthon a Skinzone tűnik ebben a legnagyobb ásznak, de itt, vagy itt is érdemes körülnézni.

2009. november 6., péntek

Épül a jövő

Budapest, nyolcadik kerület. Vagy mégsem? A legjobb persze egy repjegy lenne Dubaiba, ha az építészet aktuális remekeit szeretnénk szemügyre venni. Néhány ötlet, ami az utóbbi időkben pattant ki a tervezők fejéből.



A Philips szerint 2020-ra már megvalósulhatnak ezek az ökoházak. A külső falak membránszerű szerkezete összegyűjti az elemek energiáját. Felfogja az esővizet, amit ivóvízzé szűr át. Átalakítja a napfényt az elektromos áramhoz, a világításhoz és a napenergiához, a szeleket pedig a légkondicionáló berendezés használja fel. Elég jól hangzik. Ráadásul azt mondják, többé nem is lesz szükség a hagyományos energiaforrásokra. Ebben azért sokan kételkednek... arról nem is beszélve, hogy például a sivatag közepén vajon miből lesz angol vécé?



Ki ne ábrándozott volna már arról, hogy néhány napra, netán hétre kiszakadjon a hétköznapok körforgásából? Ez az egyelőre csak tervekben létező ház Origin névre hallgat, és mi tagadás, elég eredeti ötlet. Ez ugyanis egy vízi alkalmatosság, és a tengeri bolyongásra lett kitalálva.



Az alapzat üvegablakokon át nyújt betekintést a víz alatti élővilágba, míg a felső szint egy mindennel felszerelt otthon. Fantasztikus ötlet. Csak azt reméljük, a tervező Jean-Baptiste Mayot egy navigációs rendszert is megálmodott hozzá, hogy ne tévedjünk el a nagy vizeken.



Ezt az Iceberg névre hallgató épületegyüttest Dániában építik, és 2010-ben adják át. Lakásoknak, munkahelyeknek, üzleteknek és különféle kulturális programoknak is helyet ad majd. Látványnak pedig így esti kivilágításban egészen különleges, ahogy a kilátás sem lehet rossz a tengerre.



A fenti gigantikus J betű egy nap a Hudson folyó délkeleti oldalán áll majd, és egy Central Parkot a Hudson Parkkal összekötő óriáshíd alapja is egyben.
A kezdőképet, illetve az alábbit pedig Erasmusra pályázóknak ajánlhatjuk, ez ugyanis a Dade College campusa lesz Miamiban. Az átadást 2012-re ígérik.

2009. október 16., péntek

Szörnyet minden jó gyereknek

Hurrá-hurrá, Tim Burton, minden kezdő gótok kedvenc rendezője megint hallat magáról! Ezúttal nem filmmel jelentkezett (bár tűkön ülve várjuk az Alice in Wonderland premierjét 2010 tavaszán). Még csak nem is kedvesen morbid verseskötettel, mint tavaly karácsonyra.
Most épp fotósorozatot inspirált a Harper's Bazaarnál, és maga is felbukkan a képeken. A sorozat címe Trick & treat, és Halloween előtt nem sokkal jelent meg. Burton védjegye ez a horrorisztikus tündérmese-világ.
Aki megrögzötten rajong munkásságáért, az ihletet meríthet az itt látható kreációkból Halloweenre. Én maradnék a nézegetésnél.











A filmet pedig kíváncsian várjuk. Biztos rejt egy-két meglepetést a nyuszi barlangja, amit az eredetibe elfelejtettek beleírni...

2009. október 12., hétfő

Huszadik

Húsz lettem, és egyelőre nem tudok mit kezdeni vele. Majd csak feltalálom magam. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Volt torta, ebéd, parti, cica (találtam), meg minden. Húszforintost formázó muffinok is.
Nem tudok mit hozzáfűzni, mostantól biztos minden sokkal rosszabb lesz. Vagy ellenkezőleg?

2009. szeptember 20., vasárnap

Tizedik @RC

Ismét megrendezésre került az Arc kiállítás az Ötvenhatosok terén, ezúttal tizedik alkalommal. Mi pedig ott jártunk. A téma: Restart, avagy Újratervezés. Ez meglehetősen nagy szabadságot adott a pályázóknak, de leginkább a válság témájára volt kiélezve. Magyarul: mihez kezdjünk ezzel az országgal? Te hogyan kezdenéd újra?



Hát, a benyomásunk elég vegyes. Sok az üresjárat, az elcsépelt poén az idei Arcon, még ha felhőtlenül nevettünk is egy-két díjazotton. A tavalyi talán egy kicsivel jobb volt.


Biztos beüt


A szemetek!


Nyolcas metró


Micro Boogie

Többségben voltak a politikai témájú alkotások, és bármilyen távol is áll ez a Sütiblogtól: azért lássuk a legjobbakat! Ők mondták, nem mi.


A la Benetton


Hungaricum


Kuruc.Infant - ezen besírtunk. Nagyítsatok!


Valami hasonló


Alul, kicsivel: - ti kérdeztétek


Még mindig ez a legjobb hozzáállás

A nyertesektől függetlenül felállítottam a saját sorrendemet. Idén nekem ezek voltak a kedvenceim:

Harmadik:

"Semmit nem csinálnék másképp.."

Második:

"Gazdálkodj okosan" - nagyítsátok!

Első:

"Na csá!" - nincs is mit hozzáfűzni.

A kiállítás másik témájaként a csapvizet kellett népszerűsíteni, mintha egészséges lenne. Azért ebben a témában is születtek jó munkák.