Kawaii not

Hát persze, hogy a giccs lehet jó! Főleg, ha egy gonosz kis csavarintással zavarba ejtjük a nézőt: mostakkormivan? Ez most kawaii vagy sem? -Hát, többnyire nem olyan felhőtlenül bájosak ezek a pár kockás kis comic stripek. Vagy ha mégis, akkor is dobnak egy fricskát, netán egy vicces kis csattanóval zárulnak. Na meg vannak pólók, kitűzők és könyv is olyan gyöngyszemekkel, mint a "the touching ballad of the cloud and the fart".

Fényt mindenkinek

Hangulatvilágítás sok pénzért (képzeletbeli) lakásunkba.
Formázható-hajtogatós:



Recycle, kólás üvegekből:



Világító sakkészlet:



Kaptárok Swarovsky kristályból:



Fénnyel bélelt párnák:



Nagy gömb mécsesekből:



Faág alakú fényforrás:

Nights out #2: SM's Café

Folytatnánk is a megkezdett sorozatot, és még idejében megjegyezném: tőlem mi sem áll távolabb, mint a most következő vonal. Azért kuriózum, hogy ilyen is van, ugyanis Magyarország első fetish kávézójával/éttermével van dolgunk! Nem mellesleg szórakozóhely, ám azok akadtak eddig is a témában. Az viszont igazán merész, hogy valaki ebédelni ül be ide... vagy csak számomra az? Azért megéri félredobni az előítéleteket, és bekukkantani a Síp utcába.



A hely: Kétszintes, tágas, nagy alapterületű. Alul a tánctér, pult. A felső szint nem dohányzó.
Enteriőr: Minden várakozással szemben egész ízléses és visszafogott. Neccharisnyás seggekről akadnak művészies képek a falon, játékmaci is ketrecben, de semmi túl merész. Sok bordó, fém és fekete bőr.
Mi van itt? Partik annak a bizonyára egyre népesebb rétegnek, akiket vonz az ilyesmi. De nem mindig csak nekik. Feltehetően finom ételek is, ottjártunkkor nem volt konyha épp.
Zene/DJ: alkalom- és bulifüggő. A rockzenéktől a dark electro-n át a goáig vegyes repertoárral készülnek a DJ-k.
Kiszolgálás: talpig lakkba bújtatott pultoslányok.
Anyagiak: alkoholos italok viszonylag jó áron, emellett a hely (saját bevallásuk szerint) Budapest legnagyobb pálinkakínálatával büszkélkedhet. Még egy vonal, ami nem áll hozzám közel...

Nights out #1: Szilvuplé

Mostmár ilyen is lesz: szórakozóhely ajánló rovatunk következik. Személy szerint a kis klubokért rajongok, főleg így, a téli időszakban; ha többezer fős stadionok jelentik számodra a partit, ezúttal rossz helyen keresgélsz.
Kezdésnek itt az Ó utcában található Szilvuplé. Szinte egyetlen negatívuma, hogy nincs róla normális kép.
A hely: tágas pincehelyiség, sok asztal, 60-70 fős kapacitású tánctér és dj pult.
Enteriőr: vicces-színes, kicsit pszichedelikus, falból kukkoló állatfejekkel, tarka fényekkel: Hundertwassert idéző hangulat.



Mi van itt? Salsa-estek, karaoke, funky -és retrobulik, időnként élő koncertek.
Zene/DJ: amikor lenn jártunk: meglehetősen közönségbarát, egyik bemozgatós számról a másikra, ötvenes évek klasszikusaitól napjaink jobbféle popzenéjéig.
Kiszolgálás: említésre méltó a pultosok kedvessége és gyorsasága. Koktélok, snackek, italakciók.
Anyagiak: a hely ugyan kissé drága (legolcsóbb korsó sör 490), ám kárpótlásképp 10 után rövidakcióval várnak, maga a buli pedig ingyenes!

Blythe dolls

Ezek a nagyszemű babák nagy múlttal bírnak, hiszen eredetileg a Kenner játékcég kezdte gyártani őket, 1972-ben. Az eredeti darabok rózsaszín, narancssárga szemeit ijesztőnek találták a gyerekek, így a vintage Blythék nem futottak be nagy karriert. Gina Garan 1997-ben fedezte fel őket magának, és hobbiszinten fotózgatni kezdett. Innen már nem volt megállás, a képei hamar népszerűségre tettek szert, a régi babákat pedig többszázszoros áron kezdték árulni az eBay-en. 2001 júniusára aztán beindult a neo Blythék, az új típusú babák gyártása is; az első 1000 kevesebb, mint egy óra leforgása alatt kelt el. Gina képeit pedig még David LaChapelle is dícséri. Kell ennél jobb referencia?

Jason Steele nem nyugszik

A Charlie the unicorn c. alapmű kiagyalója továbbra is büntet. Még ha hasonló agymenést nem is sikerült rajzfilmbe adaptálnia, azért ez sem egyszerű: az első videón John McCain dalol kedvenc zöldségeinek, akik a barátai; ki tudja, talán ez is hozzájárult a választási vereségéhez. A másodikon pedig egy kedves kis menyét énekel az élet apró örömeiről és a holokausztról. Gyengébbek kedvéért: viccel :)

Curevajó, még mindig

Bizony, kihívás elfogultság nélkül méltatni egy nagybetűs alapzenekart, ezeréves kedvencet. Egész pontosan a The Cure fura címmel ellátott új albuma, a 4:13 dream forog szóban. Vannak zenék, amikbe az ember vagy beleszeret, vagy totálisan hidegen hagyják; nekem ez a veteránnak számító brit zenekar szerelem volt első hallásra. Nincs, aki ne ismerné fel egyből Robert Smith hangját, a Cure zenéjének sajátos atmoszféráját.



Csoda, hogy ennyi idő után még mindig képes olyasmit nyújtani, ami nem lerágott csont, ami nem fulladt unalomba. Márpedig itt egy vadonatúj lemez, tele olyan számokkal, amelyek tökéletesen illeszkednek az eddigi életműbe, ugyanazt a hangzást és érzelmi töltést hozzák, mint a klasszikussá érett albumok; mégis frissek, élettel teliek és átütően erősek. Az Underneath the Stars kissé lagymatag nyitánya után olyan fülbemászó, és ott tartósan megragadó dallamok következnek, mint a The Perfect Boy, a Sleep when I'm dead, vagy a The only one. Igazi ötcsillagos lemez és zene ez, a legmagasabb szintről.