2009. december 29., kedd

A hercegnő és a béka



Érdeklődéssel vártam a Disney újabb egész estét produkcióját, tudván, hogy ezúttal visszanyúlnak a gyökerekig. Nem, mintha nem rukkoltak volna elő számos szerethető filmmel és animációs mesével az elmúlt években; de mégis szívmelengető, hogy az óvodáskoromtól alsó tagozat végéig terjedő időszakot élhetem újra. Azoknak, akik mostanság csak a Jonas brothers szüzességi gyűrűjére asszociálnak a szóról: ismét itt egy klasszikus Disney-rajzfilm!



Hogy klasszikus lesz-e a szó szoros értelmében, arról persze döntsön majd az idő. Annyi azonban bizonyos, hogy visszanyúlik a mikiegeres rajzfilmgyár korábbi eszköztárához, és nem csupán technikailag. Az, hogy az alkotók ezt a jóval macerásabb módszert választották, kellőképp demonstrálja, hogy van még igény a rajzfilmek iránt, és talán több ez, mint merő nosztalgia. A Disney mesék stilizált álomvilágát valahogy mindannyian szeretjük, az összes sablonjával és kliséjével együtt. Úgy gondoltam, belekukkantok öt percre, hogy mégis milyen. Aztán persze leragadtam előtte.



A hercegnő és a béka sztoriját tekintve nem túl komplex: adott egy szeretnivaló színesbőrű pincérlány, aki kőkeményen dolgozik, hogy egy nap megnyithassa a saját éttermét. (Sokan dícsérik a politikai korrektséget, de ettől nem kell falnak menni. Jázmin is arab princess volt, Esmeralda meg cigány.) Adott egy messze földről odakeveredett herceg, aki cseppet sem az igazit keresi... inkább egy jó hozománnyal kecsegtető házasságot, és az újabb és újabb kis afférokat. Két hősünk a gonosz voodoo varázsló ármánykodásának köszönhetően békaként végzi, és nekiállhatnak visszakapni emberi formájukat. Közben persze számtalan izgalom, jópofa állatkarakterek, a kicsiket és nagyokat egyaránt megnevettető gegek sorozata vonul fel. A főgonosz kicsit túlságosan Jafar-ra sikeredett, béna sidekickje viszont fényévekre van Jágótól.



A történet színtere New Orleans, és mintha a hurrikán után lábadozó városnak lenne dedikálva az egész. Végig szól a jazz, ami kellemesen üdítővé varázsolja a betétdalokat, amiktől amúgy könnyedén leülhetne a történet. De nem ül. Mindig van min mosolyogni, a trombitázó krokodiltól a csillagfénybe szerelmes szentjánosbogárig. Szívderítően aranyos az egész, és elnézzük még a kötelezően csöpögős részeket is, mivel a végén még olyan (Disneytől) újszerű tanulságok is megjelennek, minthogy: az életben keményen kell dolgozni a céljainkért.
Nekünk pedig legyen annyi a tanulság, hogy gyerekfilmet és családi filmet lehet csinálni szuperrobotok, animációs űrszörnyek, világvége hangulat, altesti poénkodás és főleg, de főleg szüzességi gyűrű nélkül. Talán épp ezek hiánya teszi olyan bájossá A hercegnő és a békát, ami ha az Oroszlánkirállyal nem is, a Kishableánnyal vagy a Hamupipőkével simán egy lapon emlegethető. Még sok ilyet.
(Következőre a 3D-s Toy Storyt várjuk.)