2008. december 27., szombat

Pinup girl clothing



Még egy okkal több, hogy Amerikába költözzünk
, hiszen akkor olcsóbban juthatunk hozzá a pinupgirlclothing kínálatához. Ruhaköltemények, ezerféle cipő, hajdíszek és sok-sok egyéb: a közös bennük talán csak az, hogy bármelyikért leúsznék párezer kilométert. Hiába, nem tudok nem elfogult lenni, nálam ez az abszolút csúcs. Azért bármi megrendelhető, kihajózzák, természetesen méregdrágán. A fő irányvonal az ötvenes évek pin-up stílusa, 2008-as fazonokkal és kivitelezéssel. Leopárd- és cseresznyeminta, piros és fekete minden mennyiségben, a jó ízlés határain belül és néha azon túl is. A legszebb darabokból egy szétszabott arcú néni ad ízelítőt.





Az oldal készítői még vicces kedvűek is, mint a FAQ-ból (gyakran ismételt kérdések) kiderül.
Q: Felpróbáltam ezt a tangát/bugyit/bikinit. Visszacserélitek?
A: Nem. Istenem, dehogy.
Q: Ha nem értem meg, hogy használt bugyit nem cseréltek vissza, segít ha fejhangon visítozok a munkatársaitokkal?
A. Röviden szólva, nem.





2008. december 24., szerda

Ádám almái

A karácsony-fílinget kissé mellőzve filmajánló következik, almáspitét sütő nácikkal. A film egyébként dán, többszörös közönségdíjas, és három év késéssel került Magyarországra.



Talán mégis ráhúzható az ünnepi hangulat, hiszen az Ádám almái vallási témákat feszeget. Ám olyan bizarr, imádnivaló fekete humorral teszi ezt, ami legkevésbé sem a Szenteste meghittségét tükrözi. Főhősünk, Adam közmunkára ítélt neonáci. Mondani sem kell, nem a jószándék vezérli, és világmegváltó terveket sem szövöget. Nem csoda, ha nehezen illeszkedik be új társaságába, hiszen egy plébániára kerül...

Nem csak Adam tölti itt a büntetését. Akad pár szedett-vedett, tragikomikus figura: az alkoholista ex-teniszbajnok, a vedelő terhes nő, a vicces akcentussal dühöngő pakisztáni. Hősünk baja azonban mégsem velük gyűlik meg, hanem a plébánia élén álló pappal.

Ivan
(Mads Mikkelsen) ugyanis olyan optimista és jóhiszemű, hogy az már valóban a debilség határait súrolja. Vallja, hogy gonosz ember nem létezik. Mindenen mosolyog, pedig Adam nem egyszer rendezi át az arcát a történet folyamán. Ivan élete tele van sorscsapásokkal: fia súlyosan fogyatékos, felesége öngyilkos lett, ő azonban igyekszik úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Amikor Adamot céljairól kérdezi, ő gúnyosan feleli, hogy a kerti almafa terméséből akar pitét csinálni. A feladat azonban egyre képtelenebbnek tűnik, a szóban forgó fát újabb és újabb furcsa csapások érik. Adam célja pedig egyre inkább az, hogy kiábrándítsa az álomvilágban élő papot a hazugságokból, amiket elhitet magával.



A sztori tehát kellőképpen összetett és eszement. Persze nyüzsögnek benne a bibliai szimbólumok és áthallások, középpontban az almával. Adam viszont inkább a kétkedő, mindent megkérdőjelező Lucifer szerepét játssza, aki minden vérgeciségével együtt szeretné Ivant kirángatni az illúziókból. Mi van, ha a világban meglévő rossz nem a Sátán műve, hanem Isten gonoszsága? -veti fel a kérdést. Vajon mi a jobb: a felhőtlen optimizmus, vagy a kegyetlen őszinteség? Megéri-e jónak lenni? A film anélkül gondolkodtat, hogy untatna vagy szájbarágna. Helyenként elképesztően ironikus, helyenként szívszorító, szórakoztató és szép egyszerre. A történet csavarral végződik, a zárás pedig pozitív. Legyen elég ennyi: az almáspite elkészül.

2008. december 14., vasárnap

Pop, csajok, satöbbi



Kissé fáziskéséssel reagálok ugyan, hogy van új Pink, de annál lelkesebben. Ki emlékszik már a kis rózsaszín hajú hiphopos csitrire? Pink igazi, dögös popdívává avanzsált. Pop vagy rock? -igazán el se lehet dönteni, hiszen jó adag körítés van hozzá, és van, hogy szimpla rágógumizenének hat. Ugyanakkor nekem albumról albumra hitelesebb is az egész produkció. Talán csak az image lett testhezállóbb, de valahogy rendkívül ügyesen sikerült rászabni. Az első igencsak pozitív csalódást a 2007-es, Szigetes fellépése jelentette számomra: várakozásaimmal szemben nem egy Avril Lavigne állt a színpadon, hanem egy igazi, szexi vamp, aki nem mellesleg a hangjával is kitűnően bánik. Pink sosem szakadhat el igazán a populáris vonaltól, de közben nagyon is rock and roll!



Ezt támasztja alá az új lemez, a Funhouse is, amin akad néhány töltelék (például rögtön a címadó dal), de olyan telitalálatok is, mint a romantikus-fülbemászó Please don't leave me, vagy a listák éléről már jólismert So What. Kár, hogy a leginkább odamondogatós új szerzemény, a Boring csak bónuszként került fel. Pink egyértelműen megtalálta a helyét, valahol Juliette Lewis szomszédságában. Meg még jön is hozzánk koncertezni, ugyebár.



Őt már rég felfedeztem magamnak, csak írni felejtettem el róla. Nem csoda, lévén maga Katy Perry eléggé feledhető jelenség. Volt ő már eddig is, épp csak senkinek nem tűnt fel. Aztán, egy keresztény gospel albumot követően, meglepő fordulattal került a középpontba: I kissed a girl című száma hetekig vezette a listákat. Számot írni arról, hogy lekaptam egy lányt- hát igen, így már könnyű! Persze, nagyobb a füstje..., de önmagában a dal se sikerült rosszul, a nyáron kiadott lemez pedig teljesen szerethető csajrock. Katy pedig azóta színésznővé, és MTV-s műsorvezetővé lépett elő, még maga Madonna is dícsérgette Ur so gay című, myspace-függő cicafiúknak beszólogató számáért. Személyes tippem az albumról viszont a Self Inflicted, és a második single, a Hot N Cold. Az öltözködése mégis jobb, mint mindezek együttvéve.

2008. december 13., szombat

London



Budapest: európai főváros, több millió lakossal. Kedvelt turistacélpont, sok látványossággal és érdekességgel. Számos nemzetiségnek ad otthont, és nagy történelmi múlttal bír. Hát igen, világvárosban élünk... -gondolhatják sokan. Nos, ők még bizonyára nem jártak Londonban!
Az első gondolatom hazatérve: "Itt tényleg ilyen kevesen vagyunk?" Szinte lézengenek az utcán az emberek a londoni tömeghez képest. Ez a hétmilliós város nyüzsög, lüktet, egy percre sem pihen. Amíg mi a négyes metróval szarakodunk, itt 14 metróvonal (a szlengben csak tube) hálózza be keresztbe-kasul a várost. Az eligazodást részletes tube map-ek segítik. Az itthonihoz képest óriási távokat kell néha gyalogolni egyik vonaltól a másikig, maga a közlekedés azonban rendkívül gyors; húsz percen belül oda lehet érni bármelyik látványossághoz.





London lakosságának csupán a negyede angol, a többi a világ legkülönfélébb népségeiből áll össze: feketék, arabok, japánok minden mennyiségben. Közép-európaiak is szép számmal döntenek az itteni munkavállalás mellett, hiszen az EU-tagságnak köszönhetően semmi akadályba nem ütközik. Az árak persze borsosak, de a fizetés se rossz: jelenleg 5 font, azaz 1500 ft körüli a minimálbér. A legparásabb a közlekedés, ami hatalmas költségekbe verhet bérlet vagy travelcard nélkül.



A tipikus londoni időjárás helyett ragogyó napsütést kapok négy napon keresztül, így minden ideális a városnézéshez. Persze, a legelső célpont a London Eye, ami méreteiben nagyjából a budapesti óriáskerék ötszöröse; a kabinok 18 fősek. Egy kör úgy 25 perc lehet, ezalatt gyönyörű panoráma nyílik a városra.





Következik a Madame Tussauds, a méltán világhírű panoptikum. A hajmeresztően élethű viaszfigurák számos teremben állnak: először az aktuálisan legfelkapottabb sztárok (Beckham házaspár, Angelina&Brad, Johnny Depp, Nicole Kidman stb.), majd sportolók, tudósok, történelmi személyiségek következnek. Lehet fotózkodni bárkivel, Shrektől Hitlerig, az angol királynőtől Einsteinig, szezonálisan a Télapóval is. Az utolsó szoba Andy Warholnak és modelljeinek tiszteleg. Van horrorterem is, ahol valódi színészek ugrálnak a látogatók arcába. Közben London történetén is végigfutunk, hihetetlenül elevennek ható, mozgó figurákkal. Az egész kiállítás hatalmas nagy show is egyben. A figurák azonban (szerintünk) direkt úgy vannak megvilágítva, hogy ne lehessen velük normálisan fotózkodni. Helyette majd ők lefotóznak, persze méregdrágán.





Azért nem muszáj egyből költekeznünk, ha élményekre vágyunk. Egy kiadós séta a londoni forgatagban talán még többet nyújt, mint a közismert látványosságok. Az emeletes piros busz elejébe ülve, egy travelcard birtokában ingyen sightseeinget kapunk, szinte bármikor. Az angolok pedig nagyon segítőkész és kedves arcoknak bizonyultak (na jó, az arabokat nem fogják überelni). A "kötelező" programok sem véletlenül azok: a Westminster Abbey, a Trafalgar tér, a Tower Bridge valóban csodaszépek. Kihagyhatatlan látnivaló a Tate modern is a modern művészet szerelmeseinek, ami egy ronda gyárépületben kapott helyet a Temze partján. Hatalmas élmény, már ha valaki szeret Picassot és Dalít nézegetni eredetiben.







London városképéhez mára hozzátartoznak a modern építészet gyöngyszemei is, mint az üzleti negyed felhőkarcolói (amelyek a föld fölött haladó DLR metróvonalról csodálhatóak meg), vagy a Gherkin. Ezt az uborkára emlékeztető, újonnan épült üvegcsodát a londoniak annyiféleképpen hívják, ahány szó van a pöcsre.



Mondani sem kell, nehéz olyan utcát találni, ahol ne sorakozna több pub és szórakozóhely is. Néhány aranyszabályt azonban nem árt betartani, mielőtt nekiindulnánk: a pubok mindegyike nemdohányzó. Van helyette fish and chips a tradicionálisabb helyeken, így büdösítésben mégsincs hiány. Az éjszakai élet itt korán kezdődik és végződik: a legtöbb hely már éjfélkor, legkésőbb kettőkor bezár. Érdemes már hat körül nekiindulni az estének, különben a teltház is garantált. A nagykorúság pedig hivatalosan a 21 év, így a 18 fölöttiek jogai is korlátozottak: alkoholt például ihatsz, de shotot (felest) már nem.



A legkalandosabbak mégis a híres negyedek, mint a Chinatown vagy a Soho. Utóbbiba inkább éjszaka éri meg ellátogatni, így nappal inkább az elegancia jellemzi a hírhedt partinegyedet. Kedvenc bohém negyedünk a Camden Town, ahol színes, vicces díszítésű épületek sorakoznak, az utcákon pedig furcsa arcok tömegei mászkálnak. Az itteni piacon ugyanis minden beszerezhető, ami kirívóan extrém ruházat, a punktól a cyber cuccokig.





Ez a négy nap a látványosságok töredékére sem volt elegendő, ahogy ez a bejegyzés sem lehet teljes. Londont meg kell ismerni a maga sokszínűségében, és lehetőleg nem a turista szemével. Ha tehetitek, mindenképp ragadjátok meg az alkalmat. És még valami: én nem sokára visszatérek, nem csak egy hétvégére. Hamarosan részletesebb jelentések jönnek Európa egyik kulturális központjából!

2008. november 26., szerda

Kawaii not




Hát persze, hogy a giccs lehet jó! Főleg, ha egy gonosz kis csavarintással zavarba ejtjük a nézőt: mostakkormivan? Ez most kawaii vagy sem? -Hát, többnyire nem olyan felhőtlenül bájosak ezek a pár kockás kis comic stripek. Vagy ha mégis, akkor is dobnak egy fricskát, netán egy vicces kis csattanóval zárulnak. Na meg vannak pólók, kitűzők és könyv is olyan gyöngyszemekkel, mint a "the touching ballad of the cloud and the fart".

2008. november 25., kedd

Fényt mindenkinek


Hangulatvilágítás
sok pénzért (képzeletbeli) lakásunkba.
Formázható-hajtogatós:



Recycle, kólás üvegekből:



Világító sakkészlet:



Kaptárok Swarovsky kristályból:



Fénnyel bélelt párnák:



Nagy gömb mécsesekből:



Faág alakú fényforrás:

2008. november 24., hétfő

Nights out #2: SM's Café



Folytatnánk is a megkezdett sorozatot, és még idejében megjegyezném: tőlem mi sem áll távolabb, mint a most következő vonal. Azért kuriózum, hogy ilyen is van, ugyanis Magyarország első fetish kávézójával/éttermével van dolgunk! Nem mellesleg szórakozóhely, ám azok akadtak eddig is a témában. Az viszont igazán merész, hogy valaki ebédelni ül be ide... vagy csak számomra az? Azért megéri félredobni az előítéleteket, és bekukkantani a Síp utcába.



A hely: Kétszintes, tágas, nagy alapterületű. Alul a tánctér, pult. A felső szint nem dohányzó.
Enteriőr: Minden várakozással szemben egész ízléses és visszafogott. Neccharisnyás seggekről akadnak művészies képek a falon, játékmaci is ketrecben, de semmi túl merész. Sok bordó, fém és fekete bőr.
Mi van itt? Partik annak a bizonyára egyre népesebb rétegnek, akiket vonz az ilyesmi. De nem mindig csak nekik. Feltehetően finom ételek is, ottjártunkkor nem volt konyha épp.
Zene/DJ: alkalom- és bulifüggő. A rockzenéktől a dark electro-n át a goáig vegyes repertoárral készülnek a DJ-k.
Kiszolgálás: talpig lakkba bújtatott pultoslányok.
Anyagiak: alkoholos italok viszonylag jó áron, emellett a hely (saját bevallásuk szerint) Budapest legnagyobb pálinkakínálatával büszkélkedhet. Még egy vonal, ami nem áll hozzám közel...

Nights out #1: Szilvuplé



Mostmár ilyen is lesz: szórakozóhely ajánló rovatunk következik. Személy szerint a kis klubokért rajongok, főleg így, a téli időszakban; ha többezer fős stadionok jelentik számodra a partit, ezúttal rossz helyen keresgélsz.
Kezdésnek itt az Ó utcában található Szilvuplé. Szinte egyetlen negatívuma, hogy nincs róla normális kép.
A hely: tágas pincehelyiség, sok asztal, 60-70 fős kapacitású tánctér és dj pult.
Enteriőr: vicces-színes, kicsit pszichedelikus, falból kukkoló állatfejekkel, tarka fényekkel: Hundertwassert idéző hangulat.



Mi van itt? Salsa-estek, karaoke, funky -és retrobulik, időnként élő koncertek.
Zene/DJ: amikor lenn jártunk: meglehetősen közönségbarát, egyik bemozgatós számról a másikra, ötvenes évek klasszikusaitól napjaink jobbféle popzenéjéig.
Kiszolgálás: említésre méltó a pultosok kedvessége és gyorsasága. Koktélok, snackek, italakciók.
Anyagiak: a hely ugyan kissé drága (legolcsóbb korsó sör 490), ám kárpótlásképp 10 után rövidakcióval várnak, maga a buli pedig ingyenes!

2008. november 23., vasárnap

Blythe dolls



Ezek a nagyszemű babák nagy múlttal bírnak, hiszen eredetileg a Kenner játékcég kezdte gyártani őket, 1972-ben. Az eredeti darabok rózsaszín, narancssárga szemeit ijesztőnek találták a gyerekek, így a vintage Blythék nem futottak be nagy karriert. Gina Garan 1997-ben fedezte fel őket magának, és hobbiszinten fotózgatni kezdett. Innen már nem volt megállás, a képei hamar népszerűségre tettek szert, a régi babákat pedig többszázszoros áron kezdték árulni az eBay-en. 2001 júniusára aztán beindult a neo Blythék, az új típusú babák gyártása is; az első 1000 kevesebb, mint egy óra leforgása alatt kelt el. Gina képeit pedig még David LaChapelle is dícséri. Kell ennél jobb referencia?













2008. november 10., hétfő

Jason Steele nem nyugszik

A Charlie the unicorn c. alapmű kiagyalója továbbra is büntet. Még ha hasonló agymenést nem is sikerült rajzfilmbe adaptálnia, azért ez sem egyszerű: az első videón John McCain dalol kedvenc zöldségeinek, akik a barátai; ki tudja, talán ez is hozzájárult a választási vereségéhez. A másodikon pedig egy kedves kis menyét énekel az élet apró örömeiről és a holokausztról. Gyengébbek kedvéért: viccel :)



2008. november 6., csütörtök

Curevajó, még mindig



Bizony, kihívás elfogultság nélkül méltatni egy nagybetűs alapzenekart, ezeréves kedvencet. Egész pontosan a The Cure fura címmel ellátott új albuma, a 4:13 dream forog szóban. Vannak zenék, amikbe az ember vagy beleszeret, vagy totálisan hidegen hagyják; nekem ez a veteránnak számító brit zenekar szerelem volt első hallásra. Nincs, aki ne ismerné fel egyből Robert Smith hangját, a Cure zenéjének sajátos atmoszféráját.



Csoda, hogy ennyi idő után még mindig képes olyasmit nyújtani, ami nem lerágott csont, ami nem fulladt unalomba. Márpedig itt egy vadonatúj lemez, tele olyan számokkal, amelyek tökéletesen illeszkednek az eddigi életműbe, ugyanazt a hangzást és érzelmi töltést hozzák, mint a klasszikussá érett albumok; mégis frissek, élettel teliek és átütően erősek. Az Underneath the Stars kissé lagymatag nyitánya után olyan fülbemászó, és ott tartósan megragadó dallamok következnek, mint a The Perfect Boy, a Sleep when I'm dead, vagy a The only one. Igazi ötcsillagos lemez és zene ez, a legmagasabb szintről.