2010. május 1., szombat

Csészényi malac-láz













Van az a fajta hipercukiság, ami bárki szívét meglágyítja: íme a tökéletes példa! Talán csak a legszőrösebb szívűek nem fogadnák be ezeket a kis lényecskéket egy szó nélkül.
Mostmár, mondhatnánk, akárki számára hozzáférhetőek. Azonban (szerencsére) mégsem ilyen egyszerű a helyzet.
A világ legkisebb malackáit három faj keresztezéséből hozta létre egy angol tenyésztő, tehát nem génmanipulált csodákkal van dolgunk. Pár évvel ezelőtt még igencsak borsos áron lehetett hozzájuk jutni, ez azóta némileg csökkent, ám még így is horribilis összeg: 700 angol font, azaz mintegy 215 ezer forint darabjuk. Ráadásul az ötlet- és sertésgazda Jane Croft csak párban árulja a jószágokat (az összeg helyből duplázódik), és szigorú feltételekhez köti az adoptálást.

Akik nem tudják igazolni, hogy megfelelő udvarral, kerttel vagy kifutóval rendelkeznek, azok ne is álmodjanak a minikről. Nem csak a mozgás-, a szeretetigényük is hatalmas: aki egész napra egyedül hagyná a lakásban, szintén nem ideális malactartó. A micro, másnéven teacup pigek ugyanis sok törődést igényelnek. Meg is hálálják, ugyanis rendkívül intelligens, szobatiszta és játékos háziállatok. Ráadásul alternatívát jelenthetnek azok számára, akik (gyerekei) allegiásak az állatszőrre. Átlagos élettartamuk 18 év, és bár a teáscsészébe csak az újszülöttek férnek be, a kifejlett példányok sem nagyobbak térdmagasságnál. Már megjelent a konkurencia: nem csak Jane Croft farmján beszerezhetőek, hanem különböző tenyésztők kínálatából lehet választani. Az árak minta és nagyság szerint eltérnek. Nagyobbacska, de még mindig mini malacok "csupán" 350 fontért is kaphatóak. Hamar az angol celebek új mániája lettek: Victoria Beckham is ezzel lepte meg férjecskéjét, ahogy a Harry Potter-filmekben Ront alakító Rupert Grint is büszke tulajdonos. 
 

















Az állatorvosok nincsenek elragadtatva az új divattól, és azt azért leszögezhetjük, hogy a sertés természetes élőhelye az erdő-mező, ól és mocsár, nem a szőnyeg és a kanapé. Mindenki fontolja meg, hogy lehetőségeihez mérten milyen házikedvencért vállalhat felelősséget. Persze, Paris Hilton ölebei is távol állnak a farkasősöktől. Talán megéljük még az akváriumi minibálnát is. Zárásképp pedig itt van Einstein, a világ ma élő legkisebb egészséges lova... reméljük, senkinek nem ad ötleteket. A végeredménynek ugyanis nehéz lenne ellenállni!