Az történt ugyanis, hogy körülbelül 6 év után ismét a Vidámparkban jártunk (honlapja itten). Ez az idő nem múlt el nyomtalanul, például 12 éves helyett 18 éves fejjel léptem be, de ahogy az várható volt-ugyanúgy be voltam szarva. Tudni kell, hogy a zsetonos rendszert karszalagra cserélték. Egyszeri, 3900 forintos belépő jogosít minden gép és játék használatára. Így aztán nincs sorbanállás, ellenben a Vidámpark átminősült olyan családi programmá, amelyet évente kettőnél többször nem tervez be senki, ha nincs kedve elkölteni egy kisebb vagyont. Ilyenkor azonban annál inkább megéri.
A klasszikusok mit sem változtak az eltelt idő alatt. Az óriáskerék ugyanúgy emelkedik fel, ahogy a szellemvasút is ugyanúgy rángat be a kanyarokban-ha már a falra festett képek kicsit sem ijesztőek. Persze, rám szinte az újdonság erejével hatott mindez, azért rég volt az a 6 évvel ezelőtt. A dodgemben jó móka a tömeges koccanás, az új generációs lézer dodgemben viszont fizikai fájdalom. Itt két csapatra oszlik a társaság, gyűjteni lehet a padlón felvillanó színes pöttyöket, áthajtva rajtuk. A Break dance is a régről ismerős érzést váltja ki, ahogy rángat fel-alá, aztán kissé émelyegve mászunk le róla. Az ősrégi, faépítésű hullámvasút nagyjából egy lendületesebb hintázás izgalmait hozza. Nem így a Looping Star, ami sokáig húz felfelé, amíg pattanásig feszülnek az idegek, utána azonban olyan gyorsan száguld végig és fordul át, hogy felfogni sincs igazán időnk. Közepesen izgalmas még a csónakban zuhanós, vizes hullámvasút is, ahol jó nagyot fröccsen a víz, de szerencsére alig jut ránk. Jó poén a szimulátor, ahol egy virtuális hullámvasúton száguldhatunk át a bolygóközi térben. Az Ikarusz pedig megpörget a maga 150 m körüli magasságában, persze nem hagyva ki a kötelező ijesztgetős részt, mintha leállna a gép odafenn.
A rettegés tetőfoka, amikor komolyan az életemet féltem, mégiscsak a Titanic. Régen a Pirate nevű kalózhajó állt itt, ami kellemesen kilendített mindkét irányba. Nos, a Titanic legalább háromszor átfordul a levegőben, én meg csak visítok, fejjel lefelé lógva a magasban. A többi nem ennyire horror, bár a Top Spin is átfordul egyszer-kétszer a levegőben, kissé fosatós meredekségi szögben ereszkedve a föld felé. A nap fénypontja mégis a Torony, ami kvázi szabadesés szimulátor. Jó magasra kilőnek, majd lezuhansz-egy pillanatra még a szék is kiesik a feneked alól. Korrekt, hogy szívbetegeknek nem ajánlott, legfeljebb ennek gyerekbarát változata, a hiphop. És még mennyi szép és jó van itt, a pedálozással emelkedő körhintától a romantikus barlangi csónakázásig, ahol mesehősök szobrai lesnek a falból. Az elvarázsolt kastély már nem túl izgi, legfeljebb anyázhatok a szoknyafelfújós résznél, amit természetesen nem sikerül kivédeni. Annál jobb az újonnan épült tükörlabirintus, ahonnan -sajna- nem kihívás kikeveredni, de így is élvezhető. Mindent egybevetve: megéri az árát, főleg így, hatévente egyszer. És ha néha elkap a hányinger, legfeljebb leülsz, és egy kiwis jégkása után folytatod. (Három jégkását ittunk fejenként-Titanic, Torony, Top Spin.)
