Mitől jó egy színdarab? Elmondom az én véleményem: ha színházban vagyok, hadd legyek a dolgok részese kicsit! Nem árt, ha azonosulni tudok néhány karakterrel, sajnálni, tisztelni, netán kiröhögni őket. És ez nem az ókori görög drámára igaz. Egyszóval: szeretem, ha kortárs. Különösen értékelem, ha kevés szereplőt mozgat, ám ők egymás körül annál inkább keverik a szart, sugdolózva, kombinálva, gonoszkodva. A jó humor persze elengedhetetlen összetevője bárminek, ami szórakoztatni hivatott. És köztünk szólva, az sem árt, ha van egy-két húzónév, akik már ismerősen csengek a magyar filmszakmából is. Ha ennyit tudok egy darabról, már kedvem támad beülni rá.
Az Asztalizenére a Radnóti színházban akár másodszor is. Egyszerre gondolkodtató és könnyed, ugyanakkor végtelenül cinikus. Győzőt, aki jól menő éttermet működtet a Királyhágónál White Box néven, Csányi Sándor alakítja, akit senkinek sem kell bemutatni, van is vastaps. Győző "fasza gyerek. a kérdés csak az, hogy szeretjük a fasza gyerekeket, vagy kiráz tőlük a hideg?" A darab, persze, kimondatlanul is megadja a választ. Hozzá csatlakozik haverja, Kálmán, aki a János kórházban orvos. Betoppan Kálmán ex-felesége, az ügyvéd Alma, aki újabban Győzővel kavar. És felbukkan a két pasi régi közös szeretője, a kiégett operaénekesnő, Delfin is. A sztorit tovább színesíti néhány mellékszereplő, mint a meleg cukifiú Krisztián, az étterem díszlettervezője, aki végig az elrontott csilláron siránkozik.
Persze, beindul a pletyi és az intrika, amíg le nem lepleződik, mennyire sekélyes is az a kis világ, amit erősen sznob hőseink felépítettek maguk köré. Addig viszont legalább kitűnően szórakozunk. A slusszpoén nem marad el, de kerek sztorira ne számítsunk, ahogy happy endre sem: csak pár sikeres budai arc egy estéjének története ez, annyira életszagúan, hogy valóban köztük érezzük magunkat. Még az augusztus huszadikai viharra is van utalás, ahogy a tavalyi zavargásokra is. A szereplők mind egyszerre vannak jelen, amíg ketten párbeszédet folytatnak, a többiek mozdulatlanságba merevednek. Csányinak ez nem megy igazán, többször látványosan elröhögi a darabot, amit a közönség is díjaz-ettől méginkább nevethetnékje támad. Több humoros látványelem is akad, például üvegtálakon -és poharakban tálalják hőseinknek a semmit, talán ezzel is a felszínességre utalva. A konklúzó mindenesetre annyi: "Budán lakni életérzés!" A mi kedvenc mondatunk mégis ez maradt: "egy állatias aktus mindig jókedvre derít." :) És ha valakit éppenséggel érdekel, Térey János költő írta a szövegkönyvet, méghozzá időmértékes verselésben (a poén kedvéért). Nekünk egyáltalán nem tűnt fel, ellenben alaposan magunkba néztünk, mi budaiak.
