Kissé fáziskéséssel reagálok ugyan, hogy van új Pink, de annál lelkesebben. Ki emlékszik már a kis rózsaszín hajú hiphopos csitrire? Pink igazi, dögös popdívává avanzsált. Pop vagy rock? -igazán el se lehet dönteni, hiszen jó adag körítés van hozzá, és van, hogy szimpla rágógumizenének hat. Ugyanakkor nekem albumról albumra hitelesebb is az egész produkció. Talán csak az image lett testhezállóbb, de valahogy rendkívül ügyesen sikerült rászabni. Az első igencsak pozitív csalódást a 2007-es, Szigetes fellépése jelentette számomra: várakozásaimmal szemben nem egy Avril Lavigne állt a színpadon, hanem egy igazi, szexi vamp, aki nem mellesleg a hangjával is kitűnően bánik. Pink sosem szakadhat el igazán a populáris vonaltól, de közben nagyon is rock and roll!
Ezt támasztja alá az új lemez, a Funhouse is, amin akad néhány töltelék (például rögtön a címadó dal), de olyan telitalálatok is, mint a romantikus-fülbemászó Please don't leave me, vagy a listák éléről már jólismert So What. Kár, hogy a leginkább odamondogatós új szerzemény, a Boring csak bónuszként került fel. Pink egyértelműen megtalálta a helyét, valahol Juliette Lewis szomszédságában. Meg még jön is hozzánk koncertezni, ugyebár.
Őt már rég felfedeztem magamnak, csak írni felejtettem el róla. Nem csoda, lévén maga Katy Perry eléggé feledhető jelenség. Volt ő már eddig is, épp csak senkinek nem tűnt fel. Aztán, egy keresztény gospel albumot követően, meglepő fordulattal került a középpontba: I kissed a girl című száma hetekig vezette a listákat. Számot írni arról, hogy lekaptam egy lányt- hát igen, így már könnyű! Persze, nagyobb a füstje..., de önmagában a dal se sikerült rosszul, a nyáron kiadott lemez pedig teljesen szerethető csajrock. Katy pedig azóta színésznővé, és MTV-s műsorvezetővé lépett elő, még maga Madonna is dícsérgette Ur so gay című, myspace-függő cicafiúknak beszólogató számáért. Személyes tippem az albumról viszont a Self Inflicted, és a második single, a Hot N Cold. Az öltözködése mégis jobb, mint mindezek együttvéve.
