Ez egy olyan hely, amiről már milliószor hallottunk, de valahogy egészen eddig kimaradt az életünkből. És mivel az oldal eddig keveset foglalkozott gasztronómiával (dacára annak, hogy egy jó zabálás az élet egyik legnagyobb örömforrása), ezért most kajaflesselünk kicsit.
Vasárnap ugyanis Sir Lancelot lovagi éttermébe látogattunk el. Nem mondhatni, hogy egyből hanyattvágott a középkor-fíling. Vannak itt persze páncélok, rózsaablakok, reneszánsz zene meg ami kell, de valahogy mégsem érezzük, hogy Mátyás király udvarában lennénk egy szépen berendezett étterem helyett. A sarokban zenélgető srác is gitáron nyomja, nem ám mandolinon; a pincérnők, ja bocs, szolgálójányok meg kellemes kis éppencsak cicit takaró felsőben mászkálnak fel-alá, és fogadni mernék, hogy még erényövet sem viselnek a szoknyájuk alatt. A bejáratnál hadonászó, lovagnak öltöztetett ifjú sem egy kiköpött Heath Ledger. Ki tudja, talán az itt előadott élő műsor hatásosabb, de aznap este nem volt kilátásban ilyesmi.
Ennyit a kritikáról. Na de a kaja! Hiszen ezért utaztunk vissza annyi évszázadot az időben! Az étlap szép középkori nyelvezettel írja körül a válogatott finomságokat, sokszor nem is értjük, miről lehet szó. A lakomák mellett maradunk; ezek levest, két főételt plusz desszertet tartalmaznak, és árban is ideálisnak tűnnek. Aperitifnek mézes páleszt kapunk pogácsával, ami már kellőképp megadja az alaphangulatot. Utána hagymaleves következik cipóban: kanál nélkül kéne elfogyasztani, de itt még nem élünk a lehetőséggel. Pedig még partedlit is kapunk a nyakunkba. A leves hihetetlenül finom, a cipó hatalmas és frissen sültnek tűnik. Az utolsó falatig betolnánk, ha nem tartanánk az újabb kihívásoktól. A félelem jogos, a következő körben igazán valóságos lakomát tálalnak elénk: az enyémben rablóhús (mármint a Vörös Lovag Kardja), zöldségekkel töltött csirke sajtmártással (másnéven Gyomorengesztelő) és tócsni szerepel. A körítés kicsit bizarrnak tűnik, a hagymakarikák mellett kiwi, a káposzta mellett narancs, alma és paprika. Az elején még van bennem némi bizalmatlanság, aztán rá kell jönnöm, hogy kitűnő kombinálni ezeket az ízeket. Még a sima hagymás törtkrumpli is annyira ízletes, hogy a köretből jóllaknék. A csúcs mégis az, ahogy felszabadultan, kézzel-lábbal túrhatom a kaját, aztán a partedlibe törölgethetem a kezem; miért is kell a macera a késsel-villával, szalvétával?
Fájdalommal látjuk be, de a kaja felénél már kidőlünk. Ez nem lehet egyedülálló eset, egyből el is csomagolják nekünk mind. A lakomát záró mákosguba felével se tudunk megbirkózni.
Egyszóval, aki végképp ráunt a börkerkingre és valami igazira vágyik, az... hát először is spóroljon kicsit. Szerencsére volt két ajándék bónunk, különben nem fordulnának meg ilyen helyeken a magunk fajta csóró diák időutazók. Aki rászánja magát, ne essen a mi hibánkba: éhezzen előtte egy pár napot, és tolja be mind, mert otthagyni vétek. :)
