Tarantino visszatért a filmvászonra. Méghozzá egy olyan alkotással, ami csak a Ponyvaregénnyel említhető egy lapon. Ezúttal azonban más a kontextus: a Harmadik Birodalomban járunk, a második világháború kellős közepén. A bosszúhadjárat persze a sztori alapköve. Cselszövések és hátbaszúrások sorozata görgeti előre a cselekményt. A cím (magyarul Becstelen Brigantyk) szándékosan pontatlan a helyesírásban, ugyanakkor helytálló. Árulók, gyilkosok, zsidók, nácik és antinácik: a kulcsszó valóban az erkölcstelenség. Tarantino mégis pofátlanul szórakoztató módon írja és rendezi át a történelmet két óra negyven percben, egy párizsi mozi falai közt.
Ha valami távol áll a filmtől, az a történelmi hűség. A helyszín a németektől megszállt Franciaország. A helyzet ugyan valós, ahogy a főnáci vezérek is, a többi karakter azonban a képzelet szüleménye. Maguk a Basterdek is, ez az amerikai zsidó alakulat, akik a nácivadászatra tették fel az életüket. Vezetőjük, Aldo Raine (Brad Pitt) ugyanis fejenként száz náci skalpot vár nyolc katonájától, alsó hangon. Nem sokkal jobb fej társaság a náciknál, és az eszközökben sem válogatnak, legyen az pisztoly, baseball ütő vagy puszta kéz. Még egy lelkes német (Hugo Stiglitz) is akad köztük, aki csak úgy önszorgalomból irtja a Gestapo tiszteket.
A nyitójelenetben Hans Landa (Christoph Waltz), a behízelgően sunyi főnáci rajtaütését láthatjuk egy pincében bújkáló zsidó családon. Mindenkit szarrá lövet, csak a lányuk, Shosanna (Mélanie Laurent) tud elmenekülni. Néhány év múlva inkognitóban látjuk viszont, mint egy kis párizsi mozi tulaja. Itt kezdi el csapni neki a szelet Frederick Zoller (Daniel Brühl), aki helyes kiscsávó lenne, épp csak náci tiszt, ráadásul a német haza büszkesége: háromszáz amerikait lőtt halomra egymaga. Shosannának nem esete az ilyen, mégsincs választása. Frederick tettéről ugyanis Goebbels készít propaganda filmet, és "a hős" ragaszkodik a lány mozijához, hogy a premier helyszíne legyen.
Christoph Waltz és Mélanie Laurent
Shosanna kap az alkalmon, hogy grandiózus bosszút álljon a családját kiirtó nácikon, a filmtekercs ugyanis igencsak gyúlékony anyag... a sztori persze a másik szálon is fut, Brad Pitt és csapata is hasonlóban sántikálnak. Segítségük is érkezik Churchilltől, egy német kettős ügynök színésznő személyében: Brigitte von Hammersmarkot Diane Kruger alakítja. Tetézi az izgalmakat, hogy a premieren jelen lesz az egész vezérkar, sőt maga a Führer is. Ennyit a történetről, a továbbiakat inkább nézni kell.
Ez a film sem szakít Tarantino pergős és meglepetésekkel teli mesemondói stílusával. A szerkezet fejezetekre tagolt, ahogy anno a Kill Billben is. Itt a látványvilág kevésbé dominál, a feszültség azonban szinte sistereg, a jelenléte állandó. Minden másodpercben várjuk, hogy elsüljön egy fegyver: el is sül, de mindig épp a váratlan pillanatban. Maga a rendező is úgy jellemzi a filmet, mint egy spagetti western náci környezetben, ahol nem ritka a Mexican standoff sem: ez az a bizonyos pillanat, mikor két, vagy több pisztoly egymásra szegeződik, és épen már senki se jöhet ki a párbajból. Ugyanakkor a fekete humor sem hiányozhat: az egész mozi visít, mikor Aldo és társai olasznak leplezik magukat... azaz lepleznék, de nem sikerül a redneck amerikai akcentussal.
Brigitte von Hammersmark
Brad Pitt azonban hiába keni el olyan viccesen a szavak végét. A laza rosszfiú / kegyetlen katona szerepében valahogy túl merev és mesterkélt. Talán ő a húzónév, aki Tarantino mellett eladja a filmet, a babérok azonban Christoph Waltzot illetik. A tenyérbemászó, svindlis "zsidóvadász" Hans Landa talán a legnagyobb köcsög mind közül, karaktere azonban zseniális. Ha ott a vásznon, a többiek szinte észrevétlenek. A sármos német karrierjén nagyot lendíthet ez a film: a Cannes-i filmfesztiválon már a legjobb színész díjjal honorálták, és nem lepne meg, ha egy Oscar is az ölébe pottyanna érte.
Említésre méltó még Brigitte, azaz Diane Kruger is, aki szintén nem rendelkezik nagy filmes múlttal, de kitűnően formálja meg az álbűbájos kémkedő színésznőcskét.
Christoph Waltz Hans Landa szerepében
Kissé sok(k) a filmben a Tarantinotól már megszokott naturalizmus; akár skalpok röpködnek, vagy fojtogatás, torokvágás, lőtt sebben turkálás (fujj!) zajlik épp. Biztos csak én vagyok ilyen kis mimóza, de a szemem elé kapom a kezem néhány jelenetnél. Bezzeg szexet csak diszkréten mernek mutatni (tudatva, hogy Goebbels dugja a tolmácsnőjét). Hát van ebben logika?
Ami még feltűnik, hogy ebben a filmben mindenki, az utolsó mellékszereplőig vérgeci. Még Shosanna vendettája is hátborzongató. Álljon valaki bármely oldalon, a néző nem tudja hová tenni magában. Talán ünnepelt hős az egyiken, de könyörtelen gyilkos a másikon. Aki a nácikat árulja el, az jót cselekszik? És az, aki az élete árán sem? Megérdemli-e a halált az újszülött gyerekére koccintó náci apuka? És így tovább.
Az a jó ebben a filmben, hogy egyszer sem ad okosságokat a szereplők szájába, mégis elgondolkodsz. Rászolgált arra a díjesőre, amit kapni fog.
Ő pedig Shosanna
