Menjünk nyaralni. Jó, de hová?
Legyen tengerpart, napfény, pálmafák. Valami forró, mediterrán hely. Legyenek hegyek is, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra. Nem árt, ha vannak nevezetességek: többszáz éves kultúra, jellegzetes építészet. Az meg csak a hab a tortán, ha a modern művészet remekei is felbukkannak itt-ott. Megfejelve némi kulináris élménnyel, mert a börgerkinget nem szeretjük; pezsgő és intenzív partikultúrával, és egy laza, temperamentumos, vendégszerető népséggel. Barcelonában nehéz lenne kivetnivalót találni, mivel tulajdonképpen nincs is. Az ideális nyaralóhelyhez volt szerencsém ezekben a napokban, és ki tudja... talán élőhelynek is épp ilyen tökéletes. Lehet valaki, valaha boldogtalan egy ilyen városban? Minél többet láttunk belőle, annál többször tettük fel ezt a kérdést.
Egy apró kellemetlenség mégis akadt: három nap úgy elrepült, mintha csak egy délután lett volna. Barcelona akár egy hónapot is megérdemelne, de minimum egy hetet. Így rohanás lett a vége, hogy minél többet lássunk ilyen rövidke idő alatt. Pedig Barcelonában elveszni lehet a legjobb: robogóra pattanni a parton, bolyongani a Barri Gothic (gótikus negyed) kis utcáin, vagy végig a La Ramblán: ez a város leghangulatosabb, fasorral szegélyezett, festőkkel és mutatványosokkal teli sétálóutcája.
Persze, le kell tudni a kötelező minimumot, kezdve a Sagrada Familiával. Barcelonáról mindenki erre asszociál (egyesek talán másodikként, a focicsapat után). A Gaudi által tervezett, óriási templom lenyűgöző látványt nyújt minden oldalról és megvilágításban. Még most is épül, és csak 2026-ra lesz kész: belül még nem is emlékeztet templomra, pár nagyon szép rózsaablak kivételével. Az organikus építészet jegyében készül(t), szinte mellőzve az egyenes vonalakat. Közelről úgy hat, mintha sárból tapasztották volna össze az egészet.
Gaudi munkássága egyébként az egész városra rányomja a bélyegét. Mondhatni, a látványosságok legalább felében benne van a keze. Második legismertebb "műve" a Güell park, ez a furcsa fantáziavilág. Egy dombtetőn fekszik, és csak kimerítő gyaloglás, meg néhány mozgólépcső által közelíthető meg. Itt is felbukkannak a Sagradára jellemző barlangszerű formák, a Güell park viszont nagyon színes, izgalmas látványt nyújt a porcelánszerű erkélyekkel és tornyokkal. A kedvencem ez a gyík, ami az alsó bejáratnál fogadja az érkezőket. Kihagyhatatlan látnivaló!
Eleinte a metrót használjuk: a barcelonai metró (spanyolul is Metro) legalább olyan komplex, mint a londoni, kinézetében a new york-i Subwayre emlékeztet, ám annál sokkal tisztább és higiénikusabb. A szerelvényekben megy a légkondi, a megállókban ellenben meg lehet rohadni, így aztán egy legyező / kézi ventillátor hasznosnak bizonyulhat.
Végül a turistabusz mellett döntünk: gagyi vagy sem, nekünk most jól jön, hogy a föld felett közlekedik, és minden látványosságnál leszállhatunk róla. Irány a Montjuic, azaz a zsidók hegye, ahová libegővel lehet fellibegni, miközben pompás kilátás nyílik a városra. A dombtetőn egy erőd található, alul pedig a nagy, forgalmas Barcelonai kikötőre látunk. Az úton felfelé láthatjuk az olimpiai falut, ami az 1992-es barcelonai versenynek állít emléket.
A partra érve további meglepetések fogadnak. Ezt imádom ebben a városban: sétálgatsz, és akkor egyszer csak: ez.
Vagy ezek:
A Barcelonai street art egyébként is figyelemre méltó, és külön pozitívum, hogy csak üres falakra és rolókra fújnak.
A kikötőtől lejjebb egy szabad strand működik, mindössze tíz-tizenöt perc sétára a belvárostól. Sokkal tisztább és kevésbé zsúfolt, mint amire számítanánk. A parton bárok és kávézók sorakoznak, és kedves pakisztániak kínálnak frissítőket a homokban topless napfürdőzőknek. Megjegyezném, hogy az egész város tele van szép emberekkel mindkét nemből, turisták és helyiek egyaránt.
A parti séta folytatásaként megcsodáljuk Kolombusz szobrát, ami egy hatalmas oszlopról mutat az Újvilág felé. Aztán irány a belváros megint, itt az Arc de Triomf, azaz a barcelonai diadalív, sajátos mór stílusával.
A város legfőbb gócpontja talán a Placa d'Espanya: itt található a Katalán nemzeti művészeti múzeum, és az Arenas de Barcelona, a bikaviadalok színhelye. A másik fő tér a mindig galambokkal teli Placa de Catalunya két szökőkútjával.
Ha megéheznénk, a külvárosban érdemes betérni valamelyik kis tapas bárba, ahol kitűnő ételeket kínálnak, a tenger gyümölcsétől a steaken át a tapasig, ami az ital mellé felszolgált snack, a sonkától a tintahal karikákig.
Kihagyhatatlan látnivaló még a ki más, mint Gaudi által tervezett Casa Milá, és Casa Battló is. Utóbbit sikerült kívül és belül is megcsodálni, mindenhonnan szép és érdekes.
És ha már elég volt a kifinomult műremekekből, látni kell a Torre Agbart: mint Londonban a Gherkin, Barcelonának is megvan a saját uborkája, ez a hatalmas, rakétaszerű felhőkarcoló, ami távolról mindig ott meredezik a városképben, mint egy hatalmas... tömb. Kivilágítva nyújt igazán jó látványt.
Utolsó állomásunk a Tibidabo, ami önmagában külön kis csoda. Ez a város melletti legmagasabb hegytető, ahonnan elképesztő kilátás nyílik. Fel és le is kék siklóval lehet jutni. Itt található a gyönyörű Temple de Sagrat Cor, ami a tetején a kitárt karú Jézus-szoborral Rio de Janeiróra emlékeztet.
Kissé vicces módon a hegy másik látványossága egy régi mini vidámpark, színes óriáskerékkel, és mögötte közvetlenül a kilátással. Az óriáskerék is mini, de a mélységek miatt valahogy mégis féltettük az életünket. Ellenben remek látványban volt részünk!
Amit igazán sajnálok, hogy az éjszakai életbe nem sikerült belekóstolni, legalábbis ezúttal. De ami késik, nem múlik. Barcelona az a város, ahová kötelező visszatérni, egy hétre minimum. Az a város, ahol igazán lézengeni jó, felvenni a helyiek kissé álmos, nyugis tempóját, laza, mediterrán életstílusát. Barcelona gyönyörű és a maga módján utánozhatatlanul egyedülálló: sokaktól hallottam már, és mostmár személyesen bizonyíthatom. Ti se hagyjátok ki!
