Lecsó

Csak most fedeztem fel magamnak a körúton, nem messze a Jászai villamosmegállótól. Az ötlet önmagában brilliáns: miért éljünk BigMac-en és csokis shake-en, ha egyszer vannak nekünk is finom, karakteres ízeink? Na ugye! Itt a magyaros gyorsétterem. Talán még eredetibb is, mint a hamburger közepes krumplival.
Mégis, valami olyasmire készültem, mint a mekis bundáskenyér vagy aranygaluska: valami ízfokozókkal és tartósítószerekkel telenyomott finomság, kis nyomokban táplálékot is tartalmazhat.





A logó tetszik, maga a kétszintes étterem belülről teljesen érdektelen, sőt. Kissé illúzióromboló.
Szimpla tálcás-menzás rendszerben működő kajálda. A pulton sorakozó ételek, tegyük hozzá, nem néznek ki vészesen, és láthatólag nincs bennük semmi művi. A rántott husi, az rántott husi, ahogy a hortobágyi húsos palacsinta is valószínűleg palacsintából készült. Ezt már hatalmas pozitívumnak foghatjuk fel egy gyorsétteremnél... de ennyi. De tényleg ennyi.





Engem képes azonnal lehangolni az általános iskolai menzafíling, ha az étvágyat nem is veszi el. Az ételek, elkészítésükben is valahogy olyan menzásak. Valódiak, de semmiképp sem igazán ínycsiklandóak. Arról nem is beszélve, hogy a honlapon szereplő kínálat kb negyedéből lehet választani. A 29 levesből például, nem viccelek, három kapható! A gyér felhozatal csak méginkább elveszi az ember kedvét a magyarkodástól. Levesből, főzelékből, desszertből nincs több háromfélénél. Szép is lenne, ha székelykáposzta vagy töltött dagadó lenne a menüben (mint a honlapon)! A legtöbb étel nem is kifejezetten magyar. Végül cordon bleu-re esik a választásom. A kiszolgálás félelmetesen lassú. A krokettem belülről fagyott, a cordon bleu meg olyan, hogy annál jobbat ettem múlt héten a sajkodi strandon. Pedig az csak egy strand, és Sajkod.

Nyilván sok turistának ez lesz az első élménye a magyar konyhával... nem biztos, hogy meggyőzi őket.

White Heaven

Ez itt nem egy újgenerációs partidrog, és nem is az azonos nevű ausztrál bícs. A hívószavak, amiért kis társaságunk felkerekedett, az ingyen sushi, ingyen szaké és az (ingyen) meztelen nők voltak, akikről mindezt felszolgálják; persze, kinek mi. Gondoltuk, a szaké része megér egy sétát a Gödörtől... ha nem is árverezzük el a mizuagénkat, mint az Egy gésa emlékirataiban (jó film, jó könyv).



A hely ugyanis a Bazilika mögött található, és nem most nyitott meg, épp csak profilváltáson ment keresztül és eljapánosodott. Akárhogyis, ennek örömére tartottak ingyenpartit tegnap éjjel. Az enteriőr tetszetős, és nem meglepő módon hófehér, némi feketével keverve. Fehér bárszékek, vázák virággal, hólabda-szerű lámpák, tejüveg a pulton. És ami a legjobb: kényelmes-hátradőlős fehér sarokkanapék, fekete párnákkal. A kivetítőkön anime megy. A dizájnnal tehát nincs gond, és talán nem csoda, hogy kissé sznob légkörben találjuk magunkat.



Ezzel el is mondtunk minden jót, ami elmondható. A szakéről első körben kiderül, hogy mégsincs ingyen, illetve a welcome drinkek már elfogytak. Annyi baj legyen, végülis az éhségünket szeretnénk csillapítani... de a tálcákra kihelyezett sushi-falatkák elég fonnyadtak, és nem tűnnek a legfrissebbnek, ami nyers hal esetében azért elég kellemetlen. Meg is fekszi a gyomrunkat kissé, ha rá is küldünk egy csipetnyit a méregerős wasabi-golyócskákból. (A Wasabi nevű japán étteremlánchoz amúgy Londonban volt szerencsém; na, ott finom a sushi, és mindenféle kis ínyencségből választhatunk.)



Ez persze nem London, hanem Budapest, de néhány japánt azért kereshettek volna mutatóba. A leghervasztóbbak a kimonóba csavart lányok, akik közt volt gimis iskolatársat is felfedezek. Meztelen is van, 1 db: magyar, a pulton ül és kissé feszengve tűri, hogy pálcikákkal felcsippentsék a hasáról a sushit. Nem túl kirívó vagy kihívó, meg amúgy is, más ennél csúnyább dolgokat talál nyári munkának. Csak legalább ő japán lenne, az image kedvéért...

Japán kajálda magyar módra; itt azért már valami bűzlik, nem csak a nyers hal. Csak annyira hiteles, amennyire az anime con találkozókon a mangafigurának öltözött kislányok. Vagy mint egy halászlé -és gulyásparti Tokióban. Távol van az a Távol-Kelet, és van, amit nem kéne erőltetni. Legalábbis így. Olvassátok el az Egy gésa emlékiratait, az jó.

London Food

A lehetőségek korlátlanok, ha London utcáin tör ránk az éhség. Persze, az otthon is bejáratott márkák (Meki, Burger King, Subway, KFC) minden utcasarkon képviseltetik magukat. Az árak teljes mértékben az otthoniakat tükrözik: egy hamburger 89p-ért, míg egy kulturáltabb Subway-es szendvics £ 2-ért tehető magunkévá. Még a gyorséttermeknél is sokkal több azonban a török, görög, kínai, japán, arab büfé és étterem. Egy belvárosi utcán végigsétálva nincs az a kulináris élmény, amit ne kaphatnánk meg úgy öt font értékben.

A tradicionális angol kaját inkább hanyagoljuk: még az olajban tocsogó mekis sültkrumplira is rányomja a bélyegét, hogy itt úgyszólván nem használnak fűszereket, ezért is örvend a keleti konyha akkora népszerűségnek. Ötórai tea? Inkább felejtsük el. Ami állítólag ehető, az az english breakfast (tojás, bab, kolbász, pirítós), illetve a minden hagyományos pubot bebüdösítő fish and chips. Utóbbiakat személyesen még nem csekkoltuk le, csak a lakótársainknál mentek át az ízpróbán, jelessel.

De mi a teendő, ha se kedvünk, se keretünk 5 fontot kiadni egy étkezésre? Némi odafigyeléssel ez fedezheti egész napi betevőnket. Londonban számos élelmiszeráruház-lánc áll a rendelkezésünkre. Az általunk ismert nagybevásárlóközpont Tesco mellett itt minden sarokra jut egy a kistesójából, a vegyesbolt méretű Tesco Expressből. Sok jó nem mondható el róla: közepes árak, közepes kínálat. Az Icelandnél mégis jobb választás: ez a lánc az elfoglalt anyukák kedvenceként hirdeti magát, és válogatott mirelit ételeket kínál. Papírt rágni ízletesebb is, táplálóbb is ezeknél az egyfontos „sajttortáknál” és „lasagnáknál”, legfeljebb tűzoltásnak teszi meg. A britek egyébként sem szeretnek főzni, szinte nincs is olyan étel, ami ne lenne megtalálható percek alatt összerottyantható változatban.

Személyes kedvencünk a Sainsbury’s, ami megéri tőlünk a laza sétát. „Try something new today”-így szól a szlogen, és igaz ami igaz: itt minden van, ami szem-száj ingere. Végtelennek tűnő felhozatal a müzlitől a darálthúsig, olcsóbb és minőségibb változatban egyaránt. De még a mi pénztárcákra szabott, költséghatékony kaják sem csak rághatóak; némelyik kifejezetten finom.

A konkurens Morrisonst is szeretjük, mivel a két lánc kínálata egyáltalán nem fedi egymást. Nagy népszerűséggel bírnak az „ötöt fizetsz, hatot kapsz, ennyit és ennyit megtakarítasz” típusú akciók, fel sem fogom, otthon hogy nem terjedt ez el ennyire. Így aztán egy finom reggeli, egy tápláló főétel és egy laza vacsi mindig kijön öt fontból. Olykor átlépjük a keretet, ekkor viszont több napig fogyasztható dolgokat veszünk. Ha forintban számolnánk, gyakorlatilag a magyar árakat kapnánk, a fizetés azonban még mindig jóval magasabb. Egyszóval: most jól eloszlattuk azt a hiedelmet, hogy London a világ legdrágább fővárosa. Már ami a kaját illeti.

A világ legegyszerűbb finom receptje

Újabban egyfolytában ezt nyomom reggelire. Gondoltam, megosztom veletek.

1. Vegyél pár szelet kenyeret, és kend meg tojássárgájával.
2. Tedd be a sütőbe, amíg kellően rá nem gyógyul.
3. Tegyél rá tzatzikit és / vagy tejfölt reszelt sajttal.
(Tzatziki: görög recept. Hozzávalók: 2 csésze natúr joghurt, egy uborka, fokhagyma, olívaolaj, só, bors, kevés citromlé. Uborkát lereszel, fokhagymát joghurttal kever, citromlevet hozzáad, többit belekever. És már kész is.)
4. Szórd meg fokhagymás sóval (LIDL-ben kapható, és bármit ízletessé varázsol).

Nem egy nagy cucc, mi? Ellenben iszonyatosan finom és gyors egy kaja.

© Jé :D

Bazi nagy görög zaba

Megint ránkjött az étterembe mehetnék. A helyszín a Podmaniczky utca. Egy darabig vacilálunk a Zorbas taverna és a pont szemben lévő Wasabi sushi bár közt, végül úgy döntünk, hogy az utóbbit későbbre hagyjuk. Újabban annyira fáj(t) már a fogunk egy kiadós görög vacsira.

Az enteriőr-hát, amilyennek bárki elképzelne egy görög tavernát. A vécéajtón vigyorgó parasztbácsi és néni mindenesetre vicces. Az élőzenés műsorról itt is sikerül lemaradnunk. A kiszolgálás villámgyors, amint végzünk az egyikkel, már tálalják a másikat. Nem tudjuk, mi lehet a trükk, pedig nem ülünk sokáig az egyes fogások fölött. Azt hiszem, bőven elég, ha közlöm az étlap ránk vonatkozó részét, mindjárt beindul a nyáltermelésetek. Hogy mennyit fizettünk? Egész korrekt összeget. A kaják ára mind 1000-3000 HUF között mozog.



Enyim:

Tárkonyos pulykaragu leves cipóban
Tiro kefte (panírozott sajtgolyócskák) + bébipolipok nyárson
Lazac steak zöldfűszeres mártással, héjában sült krumplival és sajtmártással
Túrótorta áfonyalekvárral



Övé:

Bárányragu leves cipóban
Tintahal orly (panírozott karikák) + bébipolipok nyárson
Sajtos lazac pitában sütve
Olimposzi piskóta

Zabálánk vala

Ez egy olyan hely, amiről már milliószor hallottunk, de valahogy egészen eddig kimaradt az életünkből. És mivel az oldal eddig keveset foglalkozott gasztronómiával (dacára annak, hogy egy jó zabálás az élet egyik legnagyobb örömforrása), ezért most kajaflesselünk kicsit.
Vasárnap ugyanis Sir Lancelot lovagi éttermébe látogattunk el. Nem mondhatni, hogy egyből hanyattvágott a középkor-fíling. Vannak itt persze páncélok, rózsaablakok, reneszánsz zene meg ami kell, de valahogy mégsem érezzük, hogy Mátyás király udvarában lennénk egy szépen berendezett étterem helyett. A sarokban zenélgető srác is gitáron nyomja, nem ám mandolinon; a pincérnők, ja bocs, szolgálójányok meg kellemes kis éppencsak cicit takaró felsőben mászkálnak fel-alá, és fogadni mernék, hogy még erényövet sem viselnek a szoknyájuk alatt. A bejáratnál hadonászó, lovagnak öltöztetett ifjú sem egy kiköpött Heath Ledger. Ki tudja, talán az itt előadott élő műsor hatásosabb, de aznap este nem volt kilátásban ilyesmi.



Ennyit a kritikáról. Na de a kaja! Hiszen ezért utaztunk vissza annyi évszázadot az időben! Az étlap szép középkori nyelvezettel írja körül a válogatott finomságokat, sokszor nem is értjük, miről lehet szó. A lakomák mellett maradunk; ezek levest, két főételt plusz desszertet tartalmaznak, és árban is ideálisnak tűnnek. Aperitifnek mézes páleszt kapunk pogácsával, ami már kellőképp megadja az alaphangulatot. Utána hagymaleves következik cipóban: kanál nélkül kéne elfogyasztani, de itt még nem élünk a lehetőséggel. Pedig még partedlit is kapunk a nyakunkba. A leves hihetetlenül finom, a cipó hatalmas és frissen sültnek tűnik. Az utolsó falatig betolnánk, ha nem tartanánk az újabb kihívásoktól. A félelem jogos, a következő körben igazán valóságos lakomát tálalnak elénk: az enyémben rablóhús (mármint a Vörös Lovag Kardja), zöldségekkel töltött csirke sajtmártással (másnéven Gyomorengesztelő) és tócsni szerepel. A körítés kicsit bizarrnak tűnik, a hagymakarikák mellett kiwi, a káposzta mellett narancs, alma és paprika. Az elején még van bennem némi bizalmatlanság, aztán rá kell jönnöm, hogy kitűnő kombinálni ezeket az ízeket. Még a sima hagymás törtkrumpli is annyira ízletes, hogy a köretből jóllaknék. A csúcs mégis az, ahogy felszabadultan, kézzel-lábbal túrhatom a kaját, aztán a partedlibe törölgethetem a kezem; miért is kell a macera a késsel-villával, szalvétával?

Fájdalommal látjuk be, de a kaja felénél már kidőlünk. Ez nem lehet egyedülálló eset, egyből el is csomagolják nekünk mind. A lakomát záró mákosguba felével se tudunk megbirkózni.
Egyszóval, aki végképp ráunt a börkerkingre és valami igazira vágyik, az... hát először is spóroljon kicsit. Szerencsére volt két ajándék bónunk, különben nem fordulnának meg ilyen helyeken a magunk fajta csóró diák időutazók. Aki rászánja magát, ne essen a mi hibánkba: éhezzen előtte egy pár napot, és tolja be mind, mert otthagyni vétek. :)

Candyman, oh, Candyman

Na tessék, mostmár akkor ilyen is van: megnyílt Budapest (és egyben az ország) első design cukrászdája, Sugar Shop néven. Az tuti, hogy eléggé látványorientált. Ha az ízvilág is legalább ilyen élmény az érzékszerveknek, akkor minden elismerésünk. Egyelőre még nem állt módunkban lecsekkolni. Akinek egyfolytában csöpögött a nyála a Charlie és a Csokigyár alatt, és nem Johnny Deppre, hanem Willy Wonka csokibarlangjának láttán, most kiélheti magát. Mesebelinek tűnő mignonok, muffinok, torták, fagyik sorakoznak itt nagy mennyiségben. Persze, egyedi megrendelésre is terveznek bármit. Sőt mi több, önkiszolgáló fagyizó is van (hogy ez mitől jobb egy hétköznapinál, arra még nem sikerült rájönnöm). Azt látatlanban leszögezhetjük, hogy a hely fő profilja nem az olcsóság lehet...



A honlap is igényesre és részletesre sikeredett. Megálmodói elmagyarázzák, hogy jött az ötlet: unták már a szabványos sütiket, meg hogy mindig ugyanolyan háromszög alakú tortaszelet néz vissza a tányérukról. Hát, bennem még nem merültek fel ilyen igények... a hagyományos formák lecserélése ellenben mindig kreatív ötlet, legyen szó BKV buszról vagy tortakölteményekről. A hely nem csupán sütikben, hanem enteriőrben is színes és talán kicsit bizarr, de mindenképp figyelemfelkeltő. Egy biztos: nekem kell egy olyan csavaros nyalóka, amit eddig csak képről láttam :) Ezért amint alkalmunk nyílik egy személyes látogatásra, folytatása következik.