Nights out #3: Mono ElectroniClub

A klub, ami már csak a flyerek alapján is kihagyatatlan, hát ha még egyébként is van hozzá szerencsénk. Ez a Mono ElectroniClub az Ó utcában, a belváros szívében.
A hely: Kétszintes, ivászat fenn, tánc, DJ pult és kivetítő lenn, lazulás a félreeső lounge-ban.
Enteriőr: Szemet gyönyörködtetően tiritarka és változatos, fényekben és színekben gazdag, mintha egy forgó kaleidoszkópba csöppennénk. A flyereket nem győzöm agyondícsérni, tényleg non plus ultra (ezért rendezek is nekik egy kis kiállítást a post alján).



Mi van itt? Minőségi, okos elektronikus zenék egy minőségi, stílusos helyen.
Zene/DJ: BreakBeatMassive bulik törtritmusokkal, Lick the Click partik jófajta minimal boogie-val, Lollipop a discohouse és electropop szerelmeseinek, Casino Bangkok-estek csikidamteknóval. Nem, erről én sem tudom micsoda.
Anyagiak: Bizony nem árt, ha teli pénztárcával indulunk neki az estének. A beugró ugyan a teljes ingyenesség és maximum egy ezres közt mozog, ám az italárak meglehetősen borsosak.

Best of 2008

Nem is került sor még évzáró-évkezdő bejegyzésre, ezért pótolnám a hiányosságot. Ezúton is boldog újat mindenkinek, legalább annyi kulturális csemegével, amennyiről eddig is szólt a blog.
Figyelem: a most következő összegzés az alapján készült, ami 2008-ban jutott el hozzám. Néhány dolog megjelenését tekintve korábbi.

A legnagyobb személyes eredmény: felvettek egyetemre, hát igen. Amíg nem jutottam túl sikerrel a félévi vizsgákon, mégse büszkélkednék annyira :) Megalkottam ezt a blogot is, a SunnyMuffint, ami szép lassan az életem állandó részévé vált, és erre azért kicsit büszke is vagyok.



Film: Egyből egy jó régi filmet kell megemlítenem, amit valamikor év elején sikerült megnéznem és egyhuzamban végigbőgnöm, pedig nem vagyok (ennyire) érzelgős típus. Meghatározó volt, gyönyörű, tele időtálló gondolatokkal. Korábban a Requiem egy álomért-ra mondtam, hogy eszméletlen jó, mégse nézném meg többet. Tavaly ez a film volt ilyen; napokig tudtam rágódni utána. Mégis kihagyhatatlan élménynek érzem minden filmkedvelő, és kicsit is gondolkodó ember számára. Ez a Halálsoron, Frank Darabont rendezésében, Tom Hanks főszereplésével. Bejegyzés sajnos nem készült róla.



Könyv: ez sem tavalyi termés, ám az előzővel ellentétben minden lapján tudtam önfeledten röhögni. Hugh Laurie könyvét, A Balekot (The Gun Seller) úgy tudnám méltatni, ahogy reklámozták: mintha egy Monty Python-előadásra is beülne, aki elolvassa. Imádnivaló, igazi cinikus angol humor Doktor House tollából. "A helyzet, hogy voltam már börtönben (...) amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham focidrukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra pedig az, hogy HALÁL -mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó-, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie."



Parti: Mi tagadás, nem zártam jó partikban bővelkedő évet. Tudjátok be a lustaságomnak, vagy a házibulik/kocsmázás iránti nagyobb lelkesedésnek. Még a Szigetet is kihagytam, idén pótlom a lemaradást. Azért a BalatonSound során Fatboy Slimnek sikerült maradandót nyújtania, töretlen lelkesedéssel mind a fellépő, mind a közönség részéről.

Zene: Kissé legagyiztam a Rouge Traders legutóbbi albumát, és továbbra sem tartom a zeneművészet csúcsának (ezúton is bocs az ausztrál csapattól). Ettől függetlenül ez a fülbemászó, rockos-elektrós popzene kellő bulihangulatot biztosított és kellemes tavaszi emlékeket idéz, így kénytelen vagyok nekik átnyújtani az év Muffin albuma-elismerést. A magyar színtéren fel se fedezte őket magának senki, úgyhogy pláne. A legszebb, leghatásosabb évzáró szám a közelmúltból viszont Pink Crystal Ball-ja.

Utazás: Most eltűnődtem. Mérlegelem, hogy a fantasztikus egyiptomi út volt rám nagyobb hatással, vagy a londoni hétvége? Egyértelműen az elsőre szavaznék, a második viszont arra indíttatott, hogy további fél évet töltsek el ott.



Színház: Erről se volt alkalmam írni. Pedig az idén látott legjobb darab A kellékes volt a Pesti színházban, Kern András egy személyes produkciója. (Röviden: az előadás "elmarad", a véletlenül színpadra keveredő kellékes próbálja egy személyben szórakoztatni a közönséget.) Szimplán zseniális.

Kaja: Itt egyértelműen a Sir Lancelot viszi a pálmát, azóta is összefut a nyál a számban, ha az ottani lakománkra gondolok. Már spórolok a következőre.



Művészet: Szürrealizmus-mániás lévén hatalmas élmény volt a londoni Tate Modern, ahol Magritte, Dali, Picasso és Miro műveket csodálhattam egy rakáson. Legalább ilyen 2009-et!

My name is Earl

Nem vagyok nagy TV-néző, ritkaságszámba megy, hogy ne a gépet nyomkodjam helyette. Itt jobban tudom szelektálni a bejövő infókat. Ám ha egyszer-egyszer bekapcsolom, és valami okból nem az MTV Hungary előtt bambulok, egész jó dolgokat fogok ki.

Van a bugyuta amerikai sorozatoknak, azon belül is a komédiáknak valami fura bája, amiért nagyon kedvelik a magyar fogyasztók. A Jóbarátok, az Egy rém rendes család már igazi kultuszt teremtettek (az a szörnyű magyar változat pedig szerencsére hamar lekerült a programból). Jó úton halad efelé a How I met your mother (Így jártam anyátokkal) is, amit a Comedy Central tűzött műsorára, csakúgy, mint a címben szereplő sorozatot. A 2005 óta futó My name is Earl (A nevem Earl) már Emmy-díjat is bezsebelt. Ha nem is nevezhető a csúcsok csúcsának, kellemes, szórakoztató és jóval az átlagszínvonal fölötti.



Főhősünk, Earl kezdetben egy piti kis tolvaj, aki lakókocsiban tengeti a napjait. Aztán persze minden megváltozik: egy nap egy kaparós sorsjegy révén sokmillió dollár tulajdonosa lesz. A következő öt percben pedig elüti egy autó, a sorsjegy meg huss. A kórházban lábadozva hősünk egy tv műsor révén rádöbben: minden rossz azért történik vele, mert ő is csak rosszat cselekszik az emberekkel. Earl-t nem más, mint a karma irányítja, hol bünteti, hol jutalmazza elkövetett tetteiért. Így aztán összeállítja a maga listáját a rovására írható csúfságokból, és nekiáll, hogy kárpótolja akikkel kicseszett a múltban. A lista szerencsére elég hosszadalmas, így sok epizódra tartogat elegendő kalandot.



Earl mellett számos vicces figura bukkan még fel: exneje, a primitív és gonosz, de már ezért is szerethető szőke liba Joy; az ő jelenlegi férje, Darnell, és ellenlábasa, a szórakoztató akcentussal ellátott mexikói go-go táncos Catalina. Earl örök segítője azonban nem más, mint öccse, a dagi és rettentően bárgyú Randy. Ő maga a kétlábon járó jóindulat, butasága folytán mégis mindig nagyobb bajt kever az eredetinél.

Kukkantsatok bele valamelyik 30 perces epizódba, hétfőtől csütörtökig 20:00-tól és 20:30-tól a Comedy Centralon. Néhány rész pedig youtube-on is elérhető.

Elektropervert

Van, amiben az ragadja meg az embert (esetünkben a széplelkű bloggert), hogy szívmelengetően közel áll hozzá. És van olyan is, ami épp ellenkezőleg. "Mi ez a beteg szar?"-néztünk össze mi is, amikor először hallottunk ilyen zenéket. Aztán, persze, a mániánkká váltak. Nehéz lesz egy bejegyzésben összegezni, de azért belevágnék.

Nem egy létező stílusról és műfaji kategóriáról beszélek épp, inkább csak magunknak alkottuk meg az elektropervert fogalmát. Honlapot is terveztünk róla, meg még sok minden mást, amit aztán lusták voltunk megvalósítani. Hogy mi is ez pontosan? Mindenképp elektronikus zene, mindenképp obszcén szöveggel. Nagyjából így szól a definíció, de kis rutinnal már átérezhető, mitől nagggyon elektropervert az egyik, vagy kevésbé a másik. A klasszikus e-pervert track ugyanis minden obszcénsága mellett lehetőleg monoton, darálós és elborult is. Nem csoda, hogy leginkább a futurepop/industrial/goth szcénában bukkanhatunk ilyesmire. Lássunk néhány példát:



Az eredetileg norvég, ám mostmár az USA-ban tevékenykedő Combichrist már négy lemezzel büszkélkedhet, a napokban jelenik meg az ötödik. Nálunk is felléptek az A38-as hajón. Az electro-industrialban utazó csapat teljesíti az e-pervert stílus minden követelményét: véres image, darálós ritmusok és kellően beteg szövegek. Kőkemény partizene. Ajánlottak: a This shit will fuck you up, a What the fuck is wrong with you vagy az Enjoy the abuse c. szerzemények. A Happy fuckin Birthday pedig igazi szülinapi zsúrokra illő háttérzene...



Hasonló vonalon mozog az eddig kétalbumos, Sydney-i illetőségű Angelspit is, itt viszont egy fiú- egy eszement külsejű lány páros a felállás. Bővelkednek az e-pervert számokban: Skinny little bitch, Fuck fashion, Kill kitty, vagy épp a Combichrist által sokkal jobbra remixelt 100%. Időtálló idézetünk: "God made me a cannibal to fix problems like you."

Ezt a két együttest csupán (elrettentő?) példának ragadtuk ki, a sor a végtelenségig folytatható. Folytatnánk is: szívünk csücske például a Zombie Girl, akiknek egy szövege sem lenne hiteles agyevő zombik nélkül. Meg még: Aural Vampire, Pzycho Bitch, Bitch Brigade, Velvet Acid Christ, Dopestars, Inc., vagy helyenként már hardstyleba hajló szörnyűségek: Noisuf-X, Xotox. Persze, ez csak egy nagyon pici szelete a nagy fekete tortának. Találni ennél sokkal kevésbé perverz, kevésbé elektro zenéket az industrial színtéren, úgyhogy remélem, senkit nem ijesztettem el; csak ízelítőt akartam adni.



A magát szimplán techno band-ként definiáló, egyébként zeneileg több mint változatos Lords of Acid talán a legalapvetőbb elektropervert zenénk. Már 1988 óta riogatnak pofátlanul pervez szövegeikkel. Már az albumcímek is sokatmondóak: Pussy, Lust, Rubber doll, Am I sexy? -és így tovább. Kreativitásuk kimeríthetetlen, és sokszor egész jó számokat raknak össze: Gimme Gimme, Scrood bi U, Lucys fucking sky. Olyan halhatatlan sorok szerzői, mint "You wanna suck my pussy, well let me suck your dick." Színvonal a toppon- de mi ezért szeretjük! Összefoglalóbb egy Shakespeare-szonettnél.



Persze, azért nem kell egyből a legelborultabb alternatív zenék között keresgélni, ha némi e-pervertre vágyunk. Teljesen mainstream figurák, például Junkie XL sem mellőzik a trágárságot, és akkor még nem is beszéltünk mindannyiunk kedvenc tavaly nyári slágeréről, Dada & Sandy Rivera Lollipopjáról. A mára már lecsengett electroclash-őrület is sok perverz szöveget adott a világnak, rögtön itt van a manapság is népszerű harcos feminista Peaches, Fuck the pain away című alapvetésével, vagy Miss Kittin a Frank Sinatra-val: "To be famous is so nice, suck my dick, kiss my ass." Az Avenue D, ez a két őrült cafka pedig elsőként Do I look like a slut című számával ért el sikereket, most meg már olyanokkal hódít, mint a Punk rock song, aminek a szövegét se merném bemásolni. Állítólag életmódjukban is hűek a szövegeikhez, szóval amolyan zenés prostitúcióról lehet itt szó.

Ennyi lett volna hosszúra nyúlt elektropervert rovatunk. Akiknek nagyon nem nyerő az ilyesmi, esetleg túl durvának találta, attól ezúton is elnézést. Azért elhihetitek: alkalmanként, elvétve nagyon tudnak ütni ezek a zenék. Mértékkel fogyasztva ajánljunk bárkinek.

Síeltünk

Méghozzá egy kerek napon át, így jött ki idén a dolog. A helyszín Vordernberg, Ausztria, ahová az év bármely pontján érdemes ellátogatni: az osztrák Alpok mindig gyönyörűséges. A pályák rövidek, eldugottak és nem túlzsúfoltak. Épp ezért szeretjük annyira, mi nem túl rátermett síelők :)