2008. augusztus 31., vasárnap
Kilencedik @RC Kiállítás
A magam részéről idén láttam először az Arcot (ne, ne kérdezzétek hogy maradt ki eddig). Nos, felülmúlta a várakozásaimat. Az idei plakátok a "Hol a boldogság mostanában?" címszóval készültek, és nem meglepő módon a boldogság témakörét igyekeznek körüljárni, meg kell hagyni, elég sokrétűen. A díjnyertes alkotáson (fenn) éppenséggel egy sütiben bukkantak rá, de vannak itt mosolygó kisbabák, papírpénzek és puncik is. Bátran kerekedjetek fel és nézzétek meg a gyűjteményt az Ötvenhatosok terén, egy óra alatt végigjárható. Aki lustább, az itt szemezgethet belőle.
Boldogság pénzben
Boldogság szexben
A színvonal és az ötletesség elég változó, ahogy a művek kidolgozottsága is. Akad egy-két olyan is persze, amiről nem értjük miért került nyilvánosság elé. Így a "Gyurcsány kilövése az űrbe" szintű poénokat és a politizálást kevésbé értékeljük épp itt, ezen a kiállításon. Ezt ellensúlyozva akadnak zseniálisak, mint a Free Tibet feliratos póló Made in China címkével, vagy az itt mellékelt képek többsége. Egyszóval megéri végigjárni, részben elgondolkodtató, részben poén. Néha meg a kettő egyszerre.
Boldogság születésben
Boldogság házimunkában
A legkevésbé értettük
A legnagyobbat röhögtünk (nagyra katt!)
A legszebb